Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1972
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - December - Rónai Rudolf nagykövet felszólalása az európai biztonsági konferencia előkészítő ülésén Helsinkiben
álláspontját az alábbiakban fejtem ki. Reálisnak és kívánatosnak tartjuk, hogy az európai biztonsági és együttműködési értekezletre legkésőbb a jövő év közepén kerüljön sor. Ismerve jelenlegi vendéglátónk, a finn kormány nagy ügyszeretetét és készségét, ismerve azokat a feltételeket és körülményeket, amelyeket egy ilyen értekezlet számára biztosítani készek és tudnak, ismerve továbbá ezt a szép fővárost, és vendégszeretetét, mi is úgy véljük, hogy élnünk kell a finn kormány meghívásával, a biztonsági értekezlet itt Helsinkiben üljön össze. A résztvevők köre már kialakult eddigi gyakorlatunkban, s meg fog felelni annak a körnek, amely jelen konzultációnkra is meghívást kapott. A konferencia megtartásának rendjét illetően teljesen egyetértünk azzal, hogy az három szakaszos legyen. Megnyitó szakaszára a külügyminiszterek szintjén kerüljön sor, ezt a különböző szakbizottságok tevékenysége kövesse. Ha ezek megfelelő, elfogadásra érett javaslatok és dokumentumtervezetek kidolgozásával befejezték munkájukat, az értekezlet egy magasabb szinten üljön össze és fejezze be a munkát. Ezt kormányom rugalmas és hatékony formának tartja. Űgy vélem, mostani konzultációnk tapasztalatai is alátámasztják, hogy az értekezlet zökkenőmentes indulása és lebonyolítása érdekében megfelelő ajánlásokat szükséges kidolgoznunk annak ügyrendjére. Végül feladatunk, hogy megfogalmazzuk a biztonsági értekezlet napirendjét. Nem tartom szükségesnek, hogy a napirend megfogalmazása során részletes elemzését adjuk azoknak a politikai és együttműködési kérdéseknek, amelyek az értekezlet elé kerülnek. Ez kormányom azon álláspontjából és abból a saját meggyőződésemből is fakad, hogy az európai politikai folyamatok tartalmi vizsgálata, az európai politikai légkör további enyhülésével, az európai államok közötti együttműködés fejlesztésével összefüggő tennivalók megállapítása nem tartozik feladatkörünkbe. Ezekkel a kérdésekkel magának az európai biztonsági és együttműködési értekezletnek kell majd foglalkoznia. A mi tanácskozásunk előkészítő jellegű. Az európai értekezletben érdekelt államok kormányai és külügyminisztériumai között lefolyt kétoldalú megbeszélések során kirajzolódtak azok a témakörök, amelyek tárgyát képezhetik az európai biztonsági értekezletnek. Ilyenek: az európai biztonság további erősítése és az európai államok közötti együttműködés alapelvei. Ami az európai együttműködést illeti, megvizsgálhatjuk a gazdasági, a kereskedelmi, a műszaki-tudományos, a kulturális, valamint az emberi környezet megvédésében való együttműködés napirendre tűzését. Megvizsgálhatók továbbá egy, az európai biztonság és együttműködés kérdéseivel foglalkozó állandó szerv vagy konzultatív testület létrehozásának módozatai. Elnök Űr! Tisztelt Kollégáim! Befejezésül valamennyiünknek jó munkát kívánok, hogy a jól végzett munka érzésével állhassunk majd fel asztalunktól és tehessünk jelentést kormányainknak. Köszönöm, elnök úr!