Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1972
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - December - Közlemény a Szovjetunió párt- és kormányküldöttségének látogatásáról a Magyar Népköztársaságban
állást foglaltak az Egyesült Nemzetek Szervezete által támogatott leszerelési világkonferencia összehívása, az összes államoknak, mindenekelőtt a nukleáris hatalmaknak az előkészítésben való aktív részvétele mellett. A Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió vezetői kifejezték változatlan szolidaritásukat a hős vietnami nép, a laoszi és a kambodzsai hazafiak igazságos harca iránt, amelyet az Amerikai Egyesült Államok által kirobbantott imperialista agresszió ellen vívnak. Támogatásukról biztosítják a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányának és a Dél-vietnami Ideiglenes Forradalmi Kormánynak a háború befejezésével és a vietnami béke helyreállításával kapcsolatos megállapodásra vonatkozó álláspontját, és fellépnek az Egyesült Államok halogató taktikája s az agresszió folytatása ellen. A tárgyaló Felek támogatják a Koreai Munkapárt és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormányának konstruktív lépéseit, amelyek az ország békés, demokratikus újraegyesítését célozzák az imperialista erők beavatkozása nélkül. A Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió megerősítette készségét, hogy a jövőben is támogatja az arab népek igazságos ügyét. E népek az amerikai imperializmus által támogatott izraeli agresszió következményeinek felszámolásáért, a közel-keleti válság rendezéséért harcolnak a Biztonsági Tanács 1967. november 22-i határozata valamennyi pontjának következetes teljesítése és mindenekelőtt az izraeli csapatoknak minden megszállt arab területről való kivonása alapján. A Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió kiállt és kiáll amellett, hogy minden állam ismerje el a Bangla Desh Népi Köztársaság törvényes jogát, hogy elfoglalja helyét az Egyesült Nemzetek Szervezetében. A Felek a világbéke és a népek biztonságának megszilárdítása szempontjából nagy jelentőséget tulajdonítanak az ENSZ Közgyűlés 27. ülésszakán megvitatásra beterjesztett, „Az erőszakról való lemondás a nemzetközi kapcsolatokban és a nukleáris fegyverek alkalmazásának örök időre való betiltása"-ról szóló szovjet javaslatnak. Mély megelégedésüket fejezik ki, hogy az ENSZ Közgyűlése ezt a javaslatot elfogadta. A tárgyalások során hangsúlyozták azt a fontos szerepet, amelyet az Egyesült Nemzetek Szervezete hivatott betölteni az időszerű nemzetközi politikai kérdések rendezésében, a béke, a nemzetközi biztonság és az államok együttműködésének erősítésében. * Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és L. I. Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára a látogatás idején megbeszéléseket folytatott. A beható és gyümölcsöző eszmecseréken a kérdések széles körét vitatták meg. Ugyancsak találkoztak és véleménycserét folytattak Pullai Árpád, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának titkára és K. F. Katusev, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának titkára, valamint Péter János, a Magyar Népköztársaság külügyminisztere és A. A. Gromiko, a Szovjetunió külügyminisztere.