Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1972
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - December - Közlemény a Szovjetunió párt- és kormányküldöttségének látogatásáról a Magyar Népköztársaságban
Elhatározták, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió kormánya, a két ország törvényhozó testülete továbbra is rendszeres kapcsolatot tart egymással és erősíti érdemi együttműködését. Egyeztetett tervek alapján fejlesztik a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Szovjetunió Kommunista Pártja helyi szerveinek sokrétű kapcsolatait, mélyítik a minisztériumok, az országos hatáskörű szervek és a társadalmi szervezetek kétoldalú együttműködését. Mindkét Fél megelégedéssel állapította meg, hogy töretlenül fejlődik a magyar—szovjet gazdasági és műszaki-tudományos együttműködés, növekszik az áruforgalom a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió között. Kiemelték a tervszerű, tartós, hosszú időszakra szóló gazdasági kapcsolatok, az együttműködés új, korszerű formáinak nagy jelentőségét, amelyek a közös erőfeszítések alapján biztosítják a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió népgazdasága fontos szükségleteinek mind teljesebb kielégítését. Megállapodtak abban, hogy különleges figyelmet fordítanak a közös tervezésre és a termelés kulcsfontosságú ágazatainak közös fejlesztésére, a szakosítás és a kooperáció szélesítésére a gépgyártás, a vegyipar, a műszeripar, a közútijármű-gyártás, a számítás- és híradástechnika és más ágazatok területén. A Felek kifejezték meggyőződésüket, hogy további konkrét intézkedések szükségesek a tudományos kutatás és a tervezőmunka kooperációja terén, ami lehetővé teszi a tudományos-technikai forradalom hatékonyabb egybekapcsolását a szocialista gazdaság előnyeivel. A véleménycsere folyamán a Felek hangsúlyozták, hogy megtesznek minden szükséges lépést a szocialista gazdasági integráció komplex programjának következetes valóra váltására, amely elősegíti a népgazdaság hatékonyságának növelését és gyorsabb fejlődését a KGST valamennyi tagállamában. A Felek megállapították, hogy erősödnek a magyar—szovjet kapcsolatok az oktatás, a tudomány, a kultúra terén, és kifejezték érdekeltségüket az együttműködés további szélesítésében. Megegyeztek abban, hogy fejlesztik és szorosabbá teszik a két ország társadalomtudományokkal foglalkozó szervezeteinek és kutatóintézeteinek, alkotó szövetségeinek és más, ideológiai munkát végső intézményeinek munkakapcsolatait. A tárgyalásokon megvitatták a nemzetközi helyzet, a kommunista és munkásmozgalom időszerű problémáit. A két Fél megállapította, hogy változatlanul éles a nemzetközi színtéren folyó osztályharc. A szocialista közösség, a kommunista és munkásmozgalom, a nemzeti felszabadítás erői, leküzdve az imperialista reakció próbálkozásait, újabb győzelmeket érnek el a békéért és a társadalmi haladásért vívott harcban. Ezt a folyamatot a nemzetközi imperializmusnak és szövetségeseinek már nem sikerül megállítaniuk. A magyar Fél aláhúzta, hogy a Szovjetunió kimagasló szerepet tölt be a nemzetközi imperializmus elleni harcban, a haladás és a béke erőinek támogatásában. A Magyar Népköztársaság internacionalista kötelességének tekinti, hogy nemzetközi tevékenységét a Szovjetunióval egyeztetve, azzal szoros összhangban folytassa. Az egység, az együttműködés erősítése