Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1971
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Október - Péter János külügyminiszter beszéde az ENSZ közgyűlés 26. ülésszakán
6. Nagy törekvésünk, hogy Ázsia, Afrika, Latin-Amerika országaival bővüljenek kapcsolataink. 7. A békés egymás mellett élés elvei alapján fokozzuk kapcsolatainkat a nyugat-európai és amerikai országokkal. Számos kérdést, amely a magyar—amerikai kapcsolatokat terhelte, sikerült rendezni az utóbbi időben. Ennek következtében kapcsolataink fejlődésében új lehetőségeket lehet feltárni. A két német állam viszonyának javulása új lehetőségeket tár fel a magyar—nyugatnémet kapcsolatok előtt is. Ennek a közgyűlésnek az egyik fő jellemzője az volt, hogy minden korábbi közgyűléshez mérten rendkívül megnőtt a delegációk vezetői között a kétoldalú megbeszélések száma. Egyébként az Egyesült Nemzetek Szervezetének egyik fő értelme és haszna éppen abban van, hogy a világ különböző tájain élő népek képviselői itt rendszeresen találkoznak egymással és ezzel a nemzetközi bizalmatlanság oszlatásához, a kölcsönös megértés növeléséhez hozzájárulnak. Volt már lehetőségem a közgyűlés elnökének személyes találkozásunk alkalmával jókívánságaimat és a magyar delegáció gratulációit kifejezni. A Magyar Népköztársaság kormánya azt kívánja, hogy az ön elnöklése mellett az Egyesült Nemzetek Szervezete biztosan induljon az emberiség békés és boldog jövője szolgálatában léte második negyedszázada után. Rendkívül meleg és hálás szavakat szeretnék mondani főtitkárunkról, U Thant-ról. Most már tíz éve szolgál mint főtitkár. Szeretném hangsúlyozni ezt a szót, hogy valóban szolgál. Korábban Burma állandó képviselőjeként élt itt velünk, akik akkor ebben a házban gyakran voltunk együtt. Kivétel nélkül mindenki tiszteli azt az önfeláldozó odaadást, amellyel az emberiség boldogabb jövője szolgálatára kívánja szentelni életét. Most sokféle okból — érthető módon — vissza kíván vonulni. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének jövője szempontjából — részben azért, hogy ne jusson a Népszövetség sorsára — az lenne célszerű, ha a tagállamok kérnék főtitkárunkat, U Thantot, hogy amíg a viszonylagosan általános egyetértés nem alakult ki új főtitkár-jelölttel kapcsolatban, átmeneti időre, legalább egy-két évig folytassa munkáját. Ezt kívánom az Egyesült Nemzetek Szervezetének saját jövője érdekében és ezt kérem főtitkárunktól, U Thant-tól. KÖZLEMÉNY BISZKU BÉLÁNAK, AZ MSZMP PB TAGJÁNAK, 14 A KB TITKÁRÁNAK NDK-BELI LÁTOGATÁSÁRÓL Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára vezetésével a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának meghívására magyar pártküldöttség tartózkodott az NDK-ban. Biszku Bélát és kíséretét fogadta Erich Honecker, az NSZEP KB első