Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1970

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Március - Péter János külügyminiszter beszéde az Országgyűlés 1970. március 4-i ülésén

zetközi kapcsolataink alakulásáról szóljak, s ezek tükrében a nemzetközi viszonyok legújabb változásairól, legalábbis néhány változásáról. A jelenlegi nemzetközi viszonyokat nagyarányú mozgalmasság jellemzi. Ez nem egyszerűen felszíni jelenség, nem véletlen a jelenlegi viszonyok között. A sokféle, különböző szintű utazásokban és tárgyalásokban a nem­zetközi erőviszonyok változásai tükröződnek, számunkra kedvező válto­zásai. De a kedvező változások között egy pillanatra sem felejtjük el, hogy egyrészt a felszín alatt nagy veszélyek aknái rejtőznek, és felettünk a há­ború és a termonukleáris háború veszélyei is gyülekezhetnek időnként. Eb­ben a nagyméretű mozgalmasságban a mi kormányunk nagyon tudatosan, a lehetőségeket gondosan felmérve, a marxista—leninista külpolitikai elvek körültekintő alkalmazásával, nemzeti és nemzetközi érdekeink összehango­lásával vesz részt. Az elmúlt hónapokban számos kétoldalú tárgyalás bontakozott ki Euró­pában és a világ más tájain is. Szovjet—amerikai megbeszélések kezdőd­tek Helsinkiben, és folytatódnak Bécsben az emberiség jövőjét nagyon lényegesen érintő kérdésekben. Szovjet—kínai megbeszélések folynak Pe­kingben, s kínai—amerikai megbeszélések folynak Varsóban. A magyar párt- és állami vezetés két- és többoldalú megbeszéléseket folytatott Moszkvában, Berlinben, Prágában a legutóbbi hetekben. December elején Moszkvában Kádár János elvtárs vezetésével párt- és kormánydelegáció vett részt az európai szocialista országok értekezletén az új, bizonyos érte­lemben új európai változások értékelése céljából. Ezt követően Kádár Já­nos elvtárs Prágába látogatott Husák elvtárs korábbi budapesti látogatá­sának a viszonzására, majd ez év januárjában Kádár János és Fock Jenő elvtárs Berlinbe utazott a Német Demokratikus Köztársasághoz fűződő szö­vetségi kapcsolataink fokozására és nemzetközi téren a Német Demokra­tikus Köztársaság és a Magyar Népköztársaság együttműködésének össze­hangolására. Sok kétoldalú tárgyalás folyt közben szovjet—magyar, ma­gyar—román, jugoszláv—magyar, csehszlovák—magyar, osztrák—magyar relációban. Az európai béke és biztonság, valamint általában a világbéke szempont­jából egyaránt jelentősek azok a megbeszélések, amelyek egyrészt a Szov­jetunió és a Német Szövetségi Köztársaság, a Lengyel Népköztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság képviselői között — részben előkészítő meg­beszélések, részben tárgyalások formájában — elkezdődtek. Egyrészt itt a parlamentben, másrészt a Külügyminisztériumban tárgya­lásokat folytattunk Wischnewskyvel, a nyugatnémet szocialista párt főtit­kárával, aki nem hivatalos, de nem jelentéktelen tárgyalásokon volt Ma­gyarországon. Igen sok két- és többoldalú tárgyalásra, konzultációra ke­rült sor az európai országok államférfiai között az európai biztonság ügyé­ben a legutóbbi időben, úgy lehet mondani, hogy nem is teljesen ered­ménytelenül. De ez az éremnek csak az egyik oldala, mert ugyanakkor Vietnamban tovább folytatódik az amerikai agresszió, egyre aggasztóbb a helyzet a Kö­zel-Keleten is. Nixon elnöknek az Egyesült Államok történetében soha nem látott méretű és saját maga által Nixon-doktrinának nevezett februári

Next

/
Thumbnails
Contents