Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1969
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Május - Fock Jenő miniszterelnök nemzetközi sajtóértekezlete Bécsben
A magyar miniszterelnök idevágó kérdésekre válaszolva szólt arról is, hogy az utóbbi időben nagyon sok könnyítés történt annak érdekében, hogy az osztrák-magyar turistaforgalom megnövekedjék. Hozzáfűzte ehhez, hogy további intézkednivalók vannak e téren, de még meg kell vizsgálni, hogy e tekintetben mit tegyünk. A budapesti osztrák kultúrház ügyében elmondhatom, hogy mindig örülök, ha valamilyen hosszú idő óta húzódó problémát meg tudunk oldani. Sohasem szerettem az egyoldalúságot a kölcsönös kapcsolatokban. Ebben a vonatkozásban kicsit egyoldalú a kapcsolat: az osztrák kulturális tevékenység Magyarországon kb. egyötöde az Ausztriában folytatott magyar kulturális tevékenységnek. Ez abból is adódik, hogy Bécsben működik a Collegium Hüngaricum, az osztrák kormánynak viszont nincs hasonló intézménye Magyarországon. Most már a sok helymegjelölés után, ahol felépülhetne ez az intézmény, úgy látszik, hogy az osztrák kormány elfogadta a neki legmegfelelőbbet. A kormányközi tárgyaláson osztrák részről megköszönték segítségünket és kérték, hogy az építkezésnél is adjon a magyar fél támogatást. Mi ezt szívesen megígértük, és segíteni is fogunk. Nemzetközi kérdésekre vonatkozóan Fock Jenő többek között elmondta: Az európai béke és biztonság ügyében tartandó konferencia megítélésében lényegében teljes az egyetértés a két kormány között. Ittlétünk alatt adta át az osztrák kormány hivatalos válaszát a finn kormánynak. A válasz pozitív volt, akárcsak a magyar állásfoglalás. Véleményünk szerint mindkét országnak aktívnak kell lennie és nem várhatja azt, hogy valakik majd összehívják e konferenciát. Az összes európai országnak - köztük Magyarország és Ausztria kormányának is - kötelessége, hogy megfelelő lépéseket tegyen a konferencia minél előbbi létrejöttére és eredményességére. Mindkét kormánynak az a véleménye, hogy maguknak az európai országoknak kell eldönteniük, kik vegyenek részt a konferencián. Mindkét kormány természetesnek tartja, hogy valamennyi európai ország kormánya részt vegyen a konferencián. Mi nem támasztunk semmiféle feltételt, és így nincs kifogásunk az ellen sem, hogy Kanada és az Egyesült Államok - azon az alapon, hogy csapataik vannak Európában - részt vegyenek az európai biztonsági konferencián. Az európai biztonsági értekezletre, illetőleg a szuverenitás értelmezésére vonatkozó kérdésre Fock Jenő azt válaszolta: Úgy gondolom, kétoldalú tárgyalásoknál elő kell segíteni, hogy egyformán ítéljük meg ezt a kérdést, de ez sem lehet előfeltétele annak, hogy a biztonsági konferencia létrejöjjön. Az Egyesült Államok a szuverenitás fő bajnokának tekinti magát, ám összeegyeztethetőnek tartja ezzel, hogy évek óta gyilkolja a vietnami népet. Ha ilyen előfeltételből kiindulva nem ülnénk le addig, amíg egyet nem értünk a szuverenitás fogalmában, akkor nagyon sokáig nem kerülne sor a tárgyalásokra.