Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1969
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Május - Fock Jenő miniszterelnök nemzetközi sajtóértekezlete Bécsben
FOCK JENŐ MINISZTERELNÖK NEMZETKÖZI SAJTÓÉRTEKEZLETE BÉCSBEN A magyar miniszterelnök osztrák, magyar, nyugatnémet, amerikai és francia tudósítók kérdéseire válaszolt. A kérdések nagy része az európai biztonsági konferencia problémakörével, valamint a magyar-osztrák kapcsolatokkal függött össze. Az alábbiakban a kérdésekre adott válaszokat a témakörök szerint összefoglalóan közöljük. Fock Jenő bevezetőül - a többi között - elmondotta : Klaus kancellár úr két évvel ezelőtti budapesti látogatására visszagondolva meg voltam győződve róla, hogy itt, Ausztriában is őszinte, nyílt eszmecserét tudunk folytatni. Örömmel mondhatom el önöknek, hogy nem csalódtam. S a két év alatt elért eredményekre gondolva föltételeztem, hogy az eredményeket gyarapítani tudjuk, az együttműködést szélesebb területre tudjuk kiterjeszteni. Hozzáteszem, hogy ebben sem csalódtam. Megtárgyaltuk a nemzetközi helyzet különféle kérdéseit, elsősorban a közelkeleti és a vietnami problémákat. Nem titok az önök számára, hogy ezekben nem teljesen azonos a két kormány felfogása. Ugyanakkor szívesen állapítom meg, hogy a két kormány felfogása egységes abban, hogy békésen és mielőbb rendezni kell ezeket a problémákat. A nemzetközi kérdésekben központi helyet foglalt el - erről tárgyaltunk a legtöbbet - az európai béke és biztonság, a Varsói Szerződés országainak budapesti felhívása. Ebben a kérdésben lényegében megegyezett a felfogásunk. Nemcsak hogy helyesli mindkét kormány egy erről szóló konferencia létrejöttét, hanem kész aktívan közreműködni is abban, hogy eredményes legyen e konferencia. Tárgyalásaink másik nagy témája a két ország sokoldalú kapcsolata volt; ezek között - ahogyan a sajtó is írt róla - leglényegesebb a két ország gazdasági kapcsolatának továbbfejlesztése. Emellett tárgyaltunk a két ország kulturális, sport-, diplomáciai és politikai kapcsolatairól is. Összefoglalva, az a véleményem a két ország kapcsolatairól, hogy nemcsak a gazdasági, hanem az utóbb említett területeken is jelentős fejlődés fog bekövetkezni tárgyalásaink nyomán. A tárgyalások egyébként nem korlátozódtak a három és fél órás hivatalos tárgyalásokra, hanem vacsoránál, ebédnél, a vidéki utazás során jómagam és a küldöttség tagjai is minden alkalmat megragadtunk arra, hogy a két ország kapcsolatának különféle kérdéseit megbeszéljük. Szeretném megmondani : a legfontosabb eredménynek azt tartom, hogy közelebb kerültünk egymáshoz, jobban megismertük egymást. Nagyon sok emberről, akikkel megismerkedtem, az a véleményem, hogy őszintén tovább akarják ápolni és fejleszteni a két ország közötti kapcsolatokat. Ezt tapasztaltam nemcsak Bécsben, hanem Alsó- és Felső-Ausztriában is. Ezt jelentős dolognak tartom. S az ilyen közvetlen emberi kapcsolatok föltétlenül erősítik a bizalom légkörét, ami pedig hozzájárul majd ahhoz, hogy a két ország együttműködése még eredményesebb legyen.