Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1969

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Március - Nemes Dezsőnek, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának beszéde a Kommunista Internacionálé megalakulásának 50. évfordulója alkalmával rendezett moszkvai tudományos ülésszakon (Részletek)

Internacionálé alakuló kongresszusát - további ösztönzést adott a tanácsok hatalmáért folyó küzdelemnek. A harmadik Internacionálé létrejötte tovább növelte az új Internacionálé magyarországi osztagának, a Kommunisták Magyarországi Pártjának erkölcsi és politikai erejét, a nép előtti tekintélyét s természetesen a szociáldemokrata tömegek előtti tekintélyét is. A Komintern megalakulása idején és a megalakulást követő napokban különösen erőssé vált a Szociáldemokrata Párt tömegeiben is a Tanácsköztársaság követelése, úgyszintén a kommunistákkal való egyesülés követelése. A forradalmi összefogás és egyesülés vágya elementáris erővel jelentkezett. Ennek alapvető oka a belső forradalmi erők fejlődésében rejlett. Kétségtelen azonban, hogy ezt a Komintern megalakulása, a forradalmi erők fokozottabb nemzetközi összefogásának lelkesítő perspektívája is messzemenően ösztönözte. Az új Internacionálé létrejötte tehát Magyarországon a Szociáldemokrata Párt balszárnyának is új erőforrásává vált, s hozzájárult ahhoz, hogy a Szociáldemokrata Pártban a balszárny túlsúlyra jusson, s a reformista vezérkar mindjobban elszigetelődjön. A centristák pedig - mint már nemegyszer - a tömegek forradalmi nyomása alatt balra fordultak, bal felé ingadoztak. A Magyar Tanácsköztársaság létrejötte - amelynek 50. évfordulóját éppen a napokban ünnepeltük - a magyar proletariátus e nagy győzelme, egyben egyik első kimagasló győzelme a Kommunista Internacionálénak is. A Magyar Tanácsköztársaság - 133 napos fennállásával, a társadalom átalakítását célzó nagy munkájával és hősies forradalmi honvédő háborújával, a harc során elkövetett és sokszor emlegetett hibái ellenére - a Komintern történetében is dicsőséges lapokat írt. Ismeretes, hogy Európa más országaiban - Németországban, Ausztriában stb. -, ahol a szocialista forradalom szintén közvetlen feladattá vált, a munkásosztály nem tudta meghódítani a hatalmat, elsősorban azért, mert a reformista vezérkar a proletariátus nagyobb részével elhitette azt, hogy a tőkés rendszer a polgári demokrácia útján - a monopolkapitalizmus fejlődésével, a „szervezett kapitalizmus" révén - majd forradalom nélkül, proletárdiktatúra nélkül, megrázkódtatások nélkül „belenő a szocializmusba". A weimari Németország, a német monopolkapitalizmus azután a hitleri fasizmusba „nőtt bele". Ausztria jól szervezett s igen jelentős fegyveres erővel, a Schutzbunddal rendelkező munkásosztálya sem tudta útját állni annak, hogy a polgári demokrácia a fasiszta fordulat feltételeit biztosítsa, és a hatalmat a fasizmus ragadja magához. A reformista és centrista vezérkar forradalomtól félő, a munkásosztályt a döntő harcokban védekezésre kárhoztató politikájának lett ez a következménye. Európa népeinek drága árat kellett fizetniük azért, hogy a munkásosztály - politikai megosztottsága következtében - az 1919-192l-es forradalmi években Németországban és néhány más országban nem tudta győzelemre vinni a szocialista forradalmat, hogy 1933-ban nem tudta megakadályozni a Hitlerfasizmus hatalomra kerülését, s hogy a béke erői nem tudták megakadályozni a második világháború kirobbantását. Ismeretes, hogy a fasiszta tömb átmeneti katonai sikerei a második világháború éveiben milyen súlyos megpróbáltatásokat zúdítottak a világra, különösen Európa népeire. Az is közismert, hogy a hitlerista megszállók elleni küzdelemben a kommunista pártok bizonyultak a leginkább tettrekész és legráter-