Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1968
II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Június - Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának beszéde a magyar-szovjet barátsági nagygyűlésen Moszkvában
haladó erejével összefogva segíti vietnami testvéreink igazságos harcát szabadságuk és függetlenségük kivívásáért. A Központi Bizottság foglalkozott a nyugati világban egyre erősödő tömegmozgalmakkal. A magyar kommunisták együttéreznek a francia kommunistákkal, munkásokkal, valamennyi dolgozóval, akik elszántan harcolnak a szociális igazságtalanságok megszüntetéséért, a monopóliumok munkásellenes intézkedéseinek megfékezéséért, a nép demokratikus jogainak érvényesítéséért. Szívből kívánjuk, hogy francia testvérpártunk, a munkásosztály, a dolgozók politikai és gazdasági harcát siker koronázza. Pártunk üdvözli az Olasz Kommunista Párt, a baloldali erők nagy választási győzelmét és további sikereket kíván a társadalmi haladásért vívott harcukban. A szocialista országok párt- és állami vezetőinek drezdai és moszkvai találkozóival kapcsolatban a Központi Bizottság megelégedéssel állapította meg, hogy ezek az őszinte eszmecserék hasznosan járultak hozzá a szocialista országok együttműködésének fejlesztéséhez. A Központi Bizottság jóváhagyólag tudomásul vette képviselőinek állásfoglalásait. A lengyel és a csehszlovák párt- és kormányküldöttség budapesti látogatása, országunk és a Lengyel Népköztársaság, valamint a Csehszlovák Szocialista Köztársaság képviselői által aláírt barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződések, továbbá az aláírások kapcsán lefolytatott tárgyalások újabb kiindulópontjai kapcsolataink fejlődésének, barátságunk elmélyítésének. Hazánk kapcsolatainak fejlesztése a Lengyel Népköztársasággal és a Csehszlovák Szocialista Köztársasággal erősíti kétoldalú együttműködésünket, és azon túlmenően a Varsói Szerződésbe tömörült országok összefogását; fokozza a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának hatékonyságát; erőink egyesítésével elősegítjük az európai békét és a biztonságot. A magyar közvélemény nagy érdeklődést tanúsít a csehszlovákiai események iránt. A Központi Bizottság teljes támogatásáról és testvéri szolidaritásáról biztosítja a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságát, a párt tagságát és az ország dolgozó népét a szocialista rend megszilárdításáért, vívmányainak megvédéséért vívott harcában. Őszintén kívánja, hogy sikerrel járjanak a párt törekvései, amelyek a múlt hibáinak következetes kijavítására, a szocialista demokrácia fejlesztésére és a helyes célkitűzéseket veszélyeztető jobboldali, antikommunista irányzatok leküzdésére irányulnak. KÁDÁR JÁNOSNAK, AZ MSZMP KÖZPONTI BIZOTTSÁGA ELSŐ TITKÁRÁNAK BESZÉDE A MAGYAR—SZOVJET BARÁTSÁGI NAGYGYŰLÉSEN 27-VIL 4 MOSZKVÁBAN Kedves Elvtársak! Kedves Barátaink! Szívből köszöntöm mai barátsági nagygyűlésünk tisztelt elnökségét, a gyűlés minden résztvevőjét. Köszönöm Brezsnyev elvtárs meleg szavait, amelyekkel