Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1968

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Augusztus - Közlemény öt szocialista ország párt- és kormányküldöttségének moszkvai találkozójáról - Szirmai Istvánnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának beszéde a MOM nagygyűlésén (Részlet)

Ezt a bonyolult nemzetközi helyzetet figyelembe véve kell szemlélnünk a csehszlovákiai eseményeket is. A csehszlovák testvérpárt vezetői ez év elején hozzáfogtak a régi politikai vezetés által elkövetett hibák felszámolásához, s egyidejűleg meghirdették a kommunista párt új politikáját. Programjukat a mi pártunk igaz örömmel üdvözölte, több esetben is bizalmáról, egyetértéséről biztosította a csehszlovák párt vezetőit. Emellett azonban már kezdettől fogva felhívtuk a csehszlovák elvtársak figyelmét 1956-ban szerzett tapasztalatainkra. Rámutattunk, hogy a megindult társadalmi folyamatba minden bizonnyal bekapcsolódik a hazai és a nemzetközi reakció is. S ha nem ügyelnek arra, hogy ezt az egészséges társadalmi folyamatot a párt megfelelően kézben tartsa, könnyen kicsúszhat kezükből a vezetés, s mindinkább előtérbe nyomul majd a jobboldal. Rámutattunk: helyes, ha elhatárolják magukat a múlt, a tegnap hibáitól, mert ez feltétele annak, hogy a jobboldal ellen, a haladás, a csehszlovák nép ellenségei ellen is erőteljes harcot tudjanak indítani. E harc nem bontakozott ki. Úgy látszott, hogy csehszlovák elvtársaink s ennek talán megvannak a történelmi okai - elsősorban a múlt visszatérésétől féltek, jóllehet a régi vezetés, a szektások, a dogmatikusok lelepleződtek, a csehszlovák nép elfordult tőlük, s így azok nem tudtak volna ismét lényeges szerephez jutni. Ők mégis elsősorban ezektől tartottak. Pedig az igazi veszélyt a jobboldalról indított támadás jelentette, s e támadás ereje rohamosan nőtt. A veszélyt az jelentette, hogy az egész népre kiterjedő megújulási folyamat irányítása kicsúszik a pártvezetés kezéből, lépésről lépésre mindinkább erőre kap a reakció s elragadja a hatalmi pozíciókat a munkásosztálytól. Sajnos ez nagyon hamar be is következett. A Csehszlovák Kommunista Pártban komoly eszmei zűrzavar keletkezett, s ez éreztette romboló hatását a szélesebb közéletben, gyengítette a párt vezető szerepét. Amilyen mértékben gyengült a pártvezetés és növekedett az eszmei zűrzavar, olyan mértékben lettek egyre merészebbek a szocialistaellenes erők. Amilyen mértékben fokozódott Csehszlovákiában a jobboldali veszély és erősödött a szocializmusellenes erők fellépése, olyan mértékben váltak gyakoribbakká az elvtársi megbeszélések a testvérpártok között. Vitáztunk, rámutattunk a csehszlovákiai néphatalmat fenyegető súlyos veszélyekre, baráti, elvtársi tanácsokat adtunk a Csehszlovák Kommunista Párt vezetőinek. Pártjaink képviselői nagy megértést tanúsítottak a csehszlovák elvtársak problémái iránt. Hosszú ideig bizalommal, türelemmel próbáltunk segíteni, s közben újból és újból felhívtuk figyelmüket az egyre súlyosbodó helyzetre. Ágcsernyőn és Pozsonyban közös elvi alap jött létre. E megbeszéléseken kifejezésre jutott, hogy az öt testvérpárt támogatja a Csehszlovák Kommunista Párt akcióprogramját, hogy senki sem kívánja vissza a régi szektás irányzatot. Közös megállapodás született azonban arra is, hogy keményebben kell fellépni a jobboldali veszéllyel szemben, s hangot kapott az az igény, hogy a csehszlovák elvtársaknak - a demokratikus centralizmus alapján - meg kell védeniük a párt vezető szerepét. Az ágcsernyői és a pozsonyi találkozón született megállapodás alapján remélt gyakorlati lépések azonban elmaradtak. Csehszlovákiában a helyzet tovább romlott. Ekkor elkövetkezett az a pillanat, amikor a csehszlovák vezetők egy csoportja, felismerve az egyre erősbödő veszélyt, a jobboldali puccs lehetőségét,