Magyar Külpolitikai Évkönyv, 1968

II. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK ÉS KÜLPOLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉNEK DOKUMENTUMAI - Szeptember - Kállai Gyulának, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, az Országgyűlés elnökének beszéde a Phenjanban rendezett nagygyűlésen

Tisztelt Elvtársak! Mostani látogatásunknak az a célja, hogy testvéri együttműködésünket a pro­letár szolidaritás, a teljes egyenlőség, az önállóság, a kölcsönös tisztelet és meg­becsülés alapján továbbfejlesszük. Az elmúlt évek bebizonyították, hogy a nagy földrajzi távolság országaink között nem akadályozta a baráti kapcsolatok ki­teljesedését. Népünk nagyra értékeli Korea hős népéhez fűződő barátságát. Éppen ezért örömmel állapíthatjuk meg, hogy a Magyar Népköztársaság és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság közötti kapcsolatok mind politikai, mind gazdasági és kulturális téren örvendetesen fejlődnek. Az elmúlt évtized során a két ország vezetői több alkalommal találkoztak, és ezek mindig fontos állomásai voltak az országaink közötti jó viszony elmélyítésének, és jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy kialakuljon a kölcsönös bizalom és megértés lég­köre. Nagyra értékeljük Li Jong Ho elvtárs, a Koreai Munkapárt Politikai Bizottsága tagjának, a Legfelsőbb Népi Gyűlés Elnöksége alelnökének vezeté­sével az elmúlt évben Magyarországon járt parlamenti küldöttség látogatását. Kapcsolataink elmélyítését szolgálta a magyar és a koreai katonai küldöttségek kölcsönös látogatása. Megítélésünk szerint azonban még nem merítettük ki az együttműködés minden lehetőségét. Sőt, úgy érzem, tág tere van a kölcsönösen előnyös fejlő­désnek a politikai, gazdasági, tudományos és kulturális, valamint sportbéli együttműködésben. Remélem, hogy kapcsolataink minden téren tovább fognak fejlődni. Úgy véljük, hogy delegációnk mostani látogatása hozzájárul e közös szándékunk megvalósításához. A napokban alkalmunk volt megtekinteni a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság népgazdaságát bemutató ipari és mező­gazdasági kiállítást. Megmondom őszintén: ez a kiállítás nagy hatást gyakorolt ránk. Bemutatta, hogy a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság valamennyi alapvető iparágban nagy fejlődést ért el, s kiváló termékeket gyárt. Ez a ki­állítás számunkra azt is igazolta többek között, hogy országaink között a gaz­dasági együttműködés, a termékek kölcsönösen előnyös cseréje, a kereskedelem a mainál jóval magasabb színvonalra emelhető. Mi a magunk részéről a jövőben arra fogunk törekedni, hogy jobban éljünk ezzel a lehetőséggel. Tisztelt Elvtársak! Engedjék meg, hogy a Magyar Népköztársaságról szólva elmondjam, hogy ha­zánkban is sikeresen előrehalad a szocialista építőmunka. A magyar nép 50 évvel ezelőtt, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ide­jén jegyezte el magát a szocializmus eszméivel. Büszkék vagyunk arra, hogy százezer magyar internacionalista harcolt szovjet földön a szocialista forrada­lom megvédelmezéséért, nemkülönben arra is, hogy népünk 1919 márciusában az elsők között követte a Nagy Október példáját: megteremtette a proletár­diktatúrát, kikiáltotta a Tanácsköztársaságot. Az akkori idők kedvezőtlen nemzetközi körülményei miatt a Magyar Tanácsköztársaság csak 133 dicsőséges napig állhatott fenn - megdöntötte a hazai tőkések és földbirtokosok és impe­rialista támogatóik túlereje. De a szocializmus, a proletárhatalom eszméit né­pünk szívéből már nem lehetett kiirtani. A II. világháborúban a dicsőséges Szovjet Hadsereg felszabadította hazánkat a magyar és a német fasizmus ural­ma alól. Népünk ismét a szocializmus útjára tért, s olyan néphatalmat terem­tett, amelyet már nem dönthet meg senki és semmi! A magyar nép életének 1945 óta eltelt 23 esztendeje is igazolja: a munkások,

Next

/
Thumbnails
Contents