Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 5. kötet

Iratok - III. A bécsi döntés végrehajtása. A háromhatalmi egyezmény létrejötte és Magyarország csatlakozása az egyezményhez. A Balkán-háború megindulása (1940. szemptember 1.—1940. november 23.)

azok a minimális területi követelések, melyek alapján jugoszláv—magyar viszonylatban végleges megnyugvást lehetne teremteni? Hogy az érdeklődők hivatalos körök megbízásából jártak-e nálam, akik ily módon szerették volna a magyar kormány vonatkozó szándékait kikutatni, vagy pedig csak egyszerű politikai stréberek és fontoskodók magánakciójáról volt-e szó, nem teljesen világos előttem. Mindenesetre azonban a kapott utasításoknak megfelelően minden esetben azt válaszoltam, hogy magyar kormány, noha természetesen örömmel üdvözölne egy jugoszláv részről jövő olyan spontán gesztust, mely a magyar többségű területeket visszajuttatná az anyaországhoz, jelenleg annyira el van foglalva az erdélyi kérdéssel, hogy a magyar—jugoszláv viszony rendezése céljából kezdeményezőleg fellépni ezidőszerint nem kíván. Meg kell jegyeznem ezzel kapcsolatban, hogy az érdeklődők egyike, Popovics Milán volt szenátor, a „Jugoszláv—Magyar Társaság" egyik alelnöke, meglehetős tájékozottnak mutatkozott a magyar követeléseket illetőleg, éspedig úgy a Bácskára vonatkozólag, mint a baranyai háromszög és a Mura vidéke tekintetében is. Hivatalos személyek közül csak Szmiljanics külügyminiszter-helyettes beszélt velem a magyar—jugoszláv viszony végleges stabilizációjának kérdéséről, melyet azonban nem területátengedés, hanem (éppúgy mint annak idején a csehek és románok) lakosságcsere útján gondolt megvalósíthatónak. Szmiljanics elgondolásában új és meglepő csak az volt, hogy mivel azt neki is be kellett ismernie, hogy még a rendelkezésükre álló legkedvezőbb adatok alapján is (melyek autenticitása azonban, különösen ami a magyarországiakat illeti, több mint kétséges) 500 ezer jugoszláviai magyart kellene mintegy 180 ezer Magyarországon élő délszláv ellenében kicserélni, ezt a hiányt oly módon akarta pótolni, hogy a kárpátaljai ruténekből telepítsünk megfelelő számú személyt Jugoszláviába. Szmiljanicsnak ez u. i. egy kedvenc eszméje, mert már hónapokkal ezelőtt is beszélt erről az eshetőségről, amit azonban sem akkor, sem most nem voltam hajlandó komoly megbeszélés tárgyává tenni és teljesen utópisztikusnak jeleztem. II. Ezen előzmények után vettem kézhez Nagyméltóságodnak Újpétery követségi titkár útján küldött legújabb tárgybavágó utasítását.

12

9 Némi gondolkodás után elhatároztam, hogy a problémát Szmiljanics úron keresztül fogom megközelíteni, és evégből tegnap felkerestem őt hivatalában. Visszatérve előző konverzációnkra, azt mondtam neki, hogy sokat gondolkoztam mindarról, amit nekem a népességcserével kapcsolatban mondott, de sajnos arra a meggyőződésre jutottam, hogy az általa ajánlott út teljesen járhatatlan és hogy egy végleges jó viszony Magyarország és Jugoszlávia között csak két módon valósítható meg, t.i. vagy a magyarlakta területek visszaadása, vagy pedig az itt lakó magyar kisebbségek sorsának oly mérvű megjavítása által, hogy azok itt éppen úgy érezzék magukat és éppen olyan szabadon mozoghassanak, mint az anyaországban. Hozzátettem, hogy mivel ilyen ideális állapot megvalósítása, vagyis a 12

9 Az utasítást nem találtuk a külügyminisztériumi iratok között. 648