Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 5. kötet

Iratok - I. A nyugati offenzíva hatása a magyar külpolitikára (1940. május 11.—1940. június 26.)

51. A KÜLÜGYMINISZTER SZÁMJELTÁVI RA TA A BERLINI MAGYAR KÖVETNEK 109. szám. Budapest, 1940. június 2. 18 ó 50. Berlin, 1940. június 2. 22 ó 10. Felkérem Nagyméltóságodat, szíveskedjék figyelemmel kísérni és jelenteni, hogy német sajtó miként fogadja miniszterelnöknek 12 2 parlamenti tudósítók előtt tett tegnapi nyilatkozatát, 12 3 amelyben legnagyobb csodálattal emlékezve meg né­met győzelmekről azoktól háború gyors befejezését várja. Csáky Küm. Számjel. Berlini követség számjeltáviratai. 1940. II. 240. Másolat. 52. AZ ANKARAI MAGYAR KÖVET SZÁMJELTÁ VIRATA A KÜLÜGYMINISZTERNEK 76. szám. Ankara, 1940. június 3. 20 ó. 17. Nagyméltóságod cikkének 12 4 és Miniszterelnök úr nyilatkozatának 12 5 MTI. által közölt ismertetését itteni lapok in extenso vastag betűs címek alatt részben fényképekkel közlik, eddigi megállapításaim szerint kommentár nélkül. Baráti ol­dalról nyert értesülés szerint itteni körök fenti megnyilatkozásoknak igen nagy fontosságot tulajdonítanak és úgy értelmezik, hogy tengelyhatalmakkal való megállapodás alapján Magyarország magára vállalta nyugalmi állapot biztosítá­sát Duna-medencében. 12 2 Gróf Teleki Pál. 12 3 Teleki miniszterelnök 1940. május 31-én nyilatkozott a parlamenti tudósítóknak. A nyilat­kozat szövegét lásd: „Külügyi Szemle", 1940. szeptember, 413. A kérdésről részletesebben lásd: Juhász, 1964. 117—118. 12 4 A „Magyar Élet Pártértesítője" 1940. június 1-i száma közölte Csáky „Béke Kelet-Európá­ban" című cikkét, amelyben kifejtette, hogy „a Duna-vidék és a Balkán békéjének egyik legfontosabb záloga az az érdekközösség, amely a Német Birodalom, Olaszország és Magyarország között fennáll". 12 5 Lásd az I. fejezet 123. sz. jegyzetét. 165

Next

/
Thumbnails
Contents