Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 4. kötet
Iratok - VII. Sumner Welles európai körútja; a nyugati hadjárat előkészítése; Dánia és Norvégia megszállása; Teleki Pál miniszterelnök római útja és levele Hitlerhez (1940. február 10—május 10.)
590. A LONDONI MAGYAR KÖVET JELENTÉSE A KÜLÜGYMINISZTERNEK London, 1940. április 25. 46/pol. — 1940. Titkos Mint azt Nagyméltóságodnak táviratilag jelentettem, Sargent úr ma azt mondotta nekem, hogy a norvégiai akció tervszerűen halad. A szövetségesek északi akcióját, jegyezte meg Sargent úr, másképpen kell megítélni, mint a németek ottani rajtaütésszerű támadását. A németeknek egy úgyszólván álmából felriadt békés állam lakosságát és annak kikötőit sokkal könnyebb feladat volt megtámadni és megszállni, mint amdyen most az a feladat, melyet a szövetségesek Norvégiában a legnagyobb eréllyel hajtanak végre. A szövetséges csapat-és hadianyagszállító hajók úgyszólván minden veszteség nélkül értek a helyszínre és az angol—francia csapatok is úgy szállottak több helyütt partra Norvégiában, hogy emberéletben alig esett kár. Ez sokkal nehezebb és nagyobb feladat volt, mint a békés norvég kikötők váratlan, meglepetésszerű elfoglalása és az alig számottevő norvég helyőrségek lerohanása. Az akció azonban, tette hozzá Sargent úr, nyugodtan folyik tovább, megfelelő óvatossággal, de tervszerűen. Nem szabad a szövetségesek ezen ellenakciójától gyors ütemben egymást követő sikereket várni, mert a norvégiai ellenakció bizonyos időt fog igénybe venni, de az mégis le lesz folytatva. Az általános európai politikai helyzetre a politikai osztály főnöke azt mondotta nekem, hogy abban látszólag pillanatnyilag némi nyugalom állott be. A németek eddig nem támadták meg Svédországot, sem Hollandiát, a délkeleteurópai és balkáni helyzet alakulása pedig elsősorban Olaszország magatartásától függ. Ami Olaszországot illeti, úgy Sargent úr azt mondotta nekem, hogy ő tudja, hogy Hitler már a brenneri összejövetelen rá akarta volna venni Mussolini urat arra, hogy a németek oldalán avatkozzék be a háborúba és részben ecélból is kezdeményezte volna az északi előretörést, hogy Olaszországot a Középtengeren az ottani angol hajóhadelvonásával tehermentesítse. Sargent nem tudja, hogy vájjon a Duce ezt a Brenneren megígérte-e vagy sem német kollégájának, de egy tény, t. i. az, hogy az olaszok a Brenner után és eddig csakis a szövetségesek elleni heves sajtócampagne megindításával tettek a németeknek szolgálatot, míg egyébként az eseményekkel szemben eddig várakozó álláspontot foglalnak el. Az utóbbi hetek historikumához tartozik még az is, jegyezte meg Sir Orme, hogy mint biztosan tudja, Ribbentrop Rómában annakidején panaszkodott Mussolini úrnak Ciano-ra, ki szerinte túlságosan ragaszkodik Olaszország be-nem avatkozó politikájához, ami Ribbentrop szerint egyértelmű a németellenességgel. A Duce, kit Hitler egyénisége és a németek meglepetésszerű sikerei varázsuk alatt tartanak, összekülönbözött volna külügyminiszter vejével. Ekkor következett volna be Ciano bizonyos ideig tartó „betegsége". Most azonban a Foreign Office úgy értesült, hogy Mussolini ismét kibékült volna Ciano-val, ki ismét átvette hivatala vezetését. 776