Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 4. kötet

Iratok - VI. Az ún. furcsa háború; a szovjet—finn háború; a közép-európai semleges blokk terve és a magyar kormány külpolitikája; Csáky István külügyminiszter velencei megbeszélései; a Balkán Szövetség államainak belgrádi értekezlete (1939. október 7—1940. február 9.)

ciája a nemzetek egymásmelletti békés életének. Itt különösen utaltam Benes úr és társai akciójára, melyet rendkívül veszélyesnek tartok magára Angliára nézve is, mert ismét csak ugyanazon a nagyzási hóbortból kiinduló megtévesztésen alapszik, mint ezelőtt húsz évvel. Kikapcsolva minden partikuláris magyar érdeket, tisztára Anglia szempontjából óva intettem Cadogant, hogy ne tegyenek semmiféle könnyelmű és reális alapokat nélkülöző ígéreteket Benesnek. A helyzet — mondottam •— ma már a szövetségesekre nézve más, mint volt 1914—1918-ban. Akkor a csehekre bizonyos fokig szükség volt, mert mint a monarchiát bomlasztó elem belpolitikailag és a frontokon is a csehek közreműködése pozitív értéket jelentett reájuk nézve. Ez ma másképpen áll, nem a szövetségeseknek van szükségük a csehekre, hanem fordítva és az a néhány tízezernyi cseh légionista, aki ma esetleg a szövetségesek soraiban harcolhatna, ma már nem éri meg azt, hogy Anglia és Franciaország kezüket előre velük szemben megkössék. Ha meg van írva, hogy a szövetségesek ezt a háborút megnyerik, úgy azt a cseh légiók nélkül is meg fogják nyerni, de nézetem szerint igen elhibázott politika volna már most mindenféle Ígéretekkel magukat előre megkötni. Cadogan úr azt felelte, hogy az angol kormány magát Benes úr tervei mellett nem kötötte le és hogy Anglia a háború főcéljának a tartós és szilárd alapokon fekvő békét tekinti. Természetesen — folytatta — az elkövetett jogsérelmek jóváteendők lesznek, mert hiszen ez képezi a háború egyik erkölcsi főcélját és hogy 7.5 milliónyi cseh nemzetet épen úgy megilleti az önálló állami léthez való jogosultság, mint a lengyeleket. Erre azt válaszoltam, hogy a homogén és fajilag nemzetet képező népek ama jogát, hogy sorsukról önállóan döntsenek és hogy ha erre államalkotó képességeiknél fogva alkalmasak, független államokat képezzenek, senki sem ismeri el jobban, mint épen mi magyarok, de épen mert nemzeti és néprajzi alapon állunk, nem nyugodhatunk és nem is fogunk soha abba belenyugodhatni, hogy magyarság százezrei, sőt milliói idegen uralom alatt maradjanak. Ezért volt végzetes hiba 1919-ben annak a csehszlovák államnak a létrehozása, melyben minden politikai józanság ellenére a cseh nép uralma alá helyeztek ötféle olyan nemzetiséget, melyek politikailag, történelmileg, gazdaságilag nem oda tartoztak. Hogy ez a politika mit eredményezett, az ma már nem szorul magyarázatra, de ha a szövetségesek tényleg nem két háború közötti fegyverszünetre, hanem tartós és szilárd alapokon nyugvó békeállapot létrehozására törekednek Európában, úgy ügyeljenek arra, hogy ne essenek majd ismét ugyanabba a hibába, ami bizonyára megtörténne, ha ma megint, úgy mint akkor, Benes úr és társai intrikáinak ülnének fel. Nemcsak magyar, hanem eminensen angol érdek is tehát az, hogy Anglia, mely 1919ben sajnos, majdnem teljesen átengedte a teret Clemenceau gyűlöletének, Wilson naivitásának és Benes hazudozásainak, a jövendő békekötésnél vegye kezébe erélyesen, de józan előrelátással a dolgokat és igyekezzék Európában igazságos rendet teremteni. A vezértitkár fejtegetéseimet sokszor helyesléssel fogadta, majd kijelentette, hogy abban igazam van, hogy 1919-ben Anglia túlságos érdektelenséget mutatott a középeurópai kérdések iránt, de arról biztosíthat, hogy azóta tanultak és most már el vannak határozva arra, hogy annak a a nagy áldozatnak, melyet Anglia ezzel a háborúval hozni kénytelen, olyan 629