Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 4. kötet

Iratok - VI. Az ún. furcsa háború; a szovjet—finn háború; a közép-európai semleges blokk terve és a magyar kormány külpolitikája; Csáky István külügyminiszter velencei megbeszélései; a Balkán Szövetség államainak belgrádi értekezlete (1939. október 7—1940. február 9.)

zetével teljesen tisztában van, igen nagyra értékeli és becsüli magatartásunkat. A Prime Minister rendkívüli elismeréssel nyilatkozott arról a helyzetünk által természetesen indokolt óvatosságról, mellyel a mai nehéz helyzetben külpolitikánkat irányítjuk, de emellett állami függetlenségünket is önérzetesen megóvjuk és fenntartjuk. Ismert barátunk elmondotta, hogy a Prime Ministernek igen sok baja van az angol sajtóval és egyáltalában minden itteni olyan intézménnyel, melyeknek létesítését a háború tette szükségessé, mint pl. az Információs Minisztériumot is, mely intézmények csak igen lassan és nehezen kezdenek el megfelelően működni. A Sajtó sokszor igen ügyetlenül és tapintatlanul ír, minden kósza hírt, mely az angolokra nézve kedvező, azonnal nagy betűs felírásokkal leközöl, holott ezek rendesen teljesen valótlanok. Azonkívül igen ügyetlen az a hang is, melyet a sajtó külpolitikai szempontból használ. Előre bejósol minden olyan politikai eseményt, melyben lehet ugyan némi igazság, de amelynek egyelőre való hangoztatása csak árt nemcsak Anglia érdekeinek, de zavarólag hat olyan államok politikai terveire is, melyekkel való jó viszonyra itt igen nagy súlyt helyeznek. így pl. annak örökös hangoztatása, hogy Olaszország már teljesen és végleg elfordult a németektől, az olasz kormányt igen kellemetlen helyzetbe hozza épen a németekkel szemben, kik azután Rómában ezen hírek ellensúlyozásaképen megfelelő nyomást fejtenek ki, ami igen kínos az olaszokra nézve. A sajtó itt egyáltalában naivul mindig vágyálmokat hangoztat és azokat úgy állítja be, mint befejezett tényeket, ami még akkor is teljesen hibás politika, ha ezen híreknek néha van is némi alapjuk, mert általuk az itteni közvéleményt félrevezeti, majd be nem teljesülés esetén lehangolja, az ellenfélnél meg előre felhívja a figyelmet és pontosan olyan reakciókat vált ki, ami nem kívánatos, mert előre felhívja a figyelmüket arra, hogy mit szeretnének itten, tehát mire kell ott különösen ügyelni. Chamberlain — mondotta barátunk — igen haragudott Churchillre is legutóbbi beszéde

6

7 miatt, melyről előzetesen nem is volt tudomása. Churchill heves és ügyetlen kirohanásaival és Olaszországra tett kijelentéseivel az olaszokat a németekkel szemben csak kellemetlen helyzetbe hozta. Barátunk bizalmasan azt is közölte velem, hogy két hete titkos megbízatással Rómában járt. Az olasz—francia és olasz—török viszony határozottan javul, ellenben az olaszok most már, mint ő tudja, nem elégednek meg azzal, hogy eredeti követeléseiket (Autonomia a tunisi olaszoknak, Suez és Djibuti) fenntartják, de ezeken túlmenő kívánságaik is vannak, ti. gyarmatokat kívánnak Afrikában. Barátunk szerint Olaszországnak semlegességben való megtartása, majd pedig esetleg a szövetségesek oldalára való nyílt átpártolása itt oly fontos érdeket jelent, hogy az angol kormánynak nem lenne szabad ezen újabb olasz kívánságok elől elzárkóznia. Anglia — mondotta — utóvégre most élet halál harcot folytat és ha egy olyan fontos tényező semlegessége, sőt esetleg kooperációja, mint Olaszország, egy afrikai gyarmattal biztosítható lesz, nem szabad haboznia. Chamberlain úr legnagyobb jövőbeli gondja, mondotta barátunk, a Szovjet magatartása. Egyelőre itt ugyan senki sem tart attól, hogy a Szov6

7 Winston Churchill 1939. november 12-i beszédére utal. 40 A második világháború kitörése 625