Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 4. kötet

Iratok - VI. Az ún. furcsa háború; a szovjet—finn háború; a közép-európai semleges blokk terve és a magyar kormány külpolitikája; Csáky István külügyminiszter velencei megbeszélései; a Balkán Szövetség államainak belgrádi értekezlete (1939. október 7—1940. február 9.)

Viszont ugyanezen okból Moszkva nem nézi jó szemmel a kérdéses szervezkedést, mert annak sikere esetén a Balkánon fokozott ellenállással találkozhatnék. Németország közvetlenül nem foglalt eddig állást a semlegességi blokk tervéhez. Mindazon megnyilatkozásából, amelynek tenora: a béke és nyugalom Délkeleteurópában való fenntartásának szükségessége, arra követ­keztethetünk, hogy nem ellenezhet közeledési kísérleteket az egyes államok között, viszont nem nézheti jó szemmel egy oly alakulat létesülését, amely adott esetben angol—-francia befolyás alá kerülhet. Ami végül Magyarországnak a semleges blokk tervével kapcsolatos Nagyméltóságod álláspontját illeti, erre vonatkozólag Méltóságod szavainak irányi­Nagyságod tására — úgy amint azt a költségvetési vita során a közeli napokban esedé­kes expozémban is kifejteni szándékozom — a következőket szögezhetem le: Magyarország — amint annak számos tanújelét adta mindenkivel hajlandó együttműködni a béke érdekében, de egy esetleges állandóbb jellegű kollaborációt három feltételhez kell kötnie: 1. a szervezkedés nem irányulhat harmadik állam ellen, 2. nem jelentkezhetik jogi instrumentumok formájában és 3. a kollaboráció őszintesége érdekében legalábbis letompítandók a köztünk és a velünk kollaborálni kívánó államok közötti ellentétek, mert rendezetlen állapotok fenntartása érdekében egyoldalú áldozatra nem vagyunk kaphatók, még kevésbbé pedig azok fenntartására ígéretet tenni. Nem vonatkoznak ezek a fenntartások a konfliktuson kívül maradt államok érdekeinek oly találkozására, melyek meghatározott célra és kor­látozott időre ,,ad hoc" együttműködésre adhatnak alkalmat. A miniszter helyett: Vörnle s.k. Küm. pol. 1939—63/7—7800. Sokszorosított másolat. 467. A BELGRÁDI MAGYAR KÖVET SZÁMJELTÁVIRATA A KÜLÜGYMINISZTERNEK 97. szám. Belgrád, 1939. november 16. 1 ó. Budapest, 1939. november 16. 4 ó.' 7340. Titkos Külügyminiszter helyettese, 0 9 akivel ma semlegesblokkra vonatkozó román tervezetről beszéltem, úgy tudja, hogy arról Nagyméltóságodat romá­5 9 Smiljanic, Milojc 617

Next

/
Thumbnails
Contents