Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 4. kötet

Iratok - I. A danzigi kérdés napirendre tűzése; az angol—lengyel megállapodás és a Romániának nyújtott angol—francia garancia; Teleki Pál miniszterelnök és Csáky István külügyminiszter római megbeszélései (1939. már-cius 19—április 28.)

Azt mondottam Mussolininek, hogy ezt jó volna, ha Berlinben is megmagyarázná, mert mi nehezen tehetjük azt, tekintettel arra, hogy a németek ugyanazzal vádolnának meg minket, mint az ősszel, hogy t.i. a magyarok húzódnak a verekedéstől és csak arra várnak, hogy mások tálcán hozzák nekik a kész eredményeket. Ezzel kapcsolatban igen rész­letesen tájékoztattam újból Mussolinit a magyar—német viszony történeti fejlődéséről, fennálló aggályainkról, különösen a jelenlegi igen jó kapcsolatok jövőbeli sorsát illetőleg. (Itt különösen kiemeltem Bécs gyanús viselkedésését, amely úgy látszik arra törekszik, hogy a Habsburg monarchia egykori befolyását biztosítsa magának, természetesen még sokkal nagyobb mérték­ben mert nemcsak a régi befolyási körzetről van szó, hanem annak kiter­jesztéséről egészen Sztambulig és hogy egyáltalában nem vagyok tisztában azzal, hogy milyen mértékben áll eme törekvések mögött Berlin, amelynek természetesen az volna az érdeke, hogy Bécs előtt megcsillogtassa a régi dicsőség újbóli visszaállításának lehetőségét. (Hangsúlyoztam, hogy a viszony jelenleg a kormányok között kitűnő, de a hangulat a magyar nép­ben a németek iránt állandóan romlik.) Az olasz kormányfő nem hagyott kétséget az iránt, hogy hasonló a helyzet náluk is, de igen erélyesen mondotta, hogy ilyenkor a kormánynak nemsokat kell törődnie a popularitás gondolatával, hanem a magasabb érdekek szempontjából minden ellenállással és intrikával szembe kell szállni. Azt válaszoltam, hogy mi is ezen a nézeten vagyunk és éppen ezért azt hiszem, nem fog csodálkozni, ha néha a külsőségekből az a benyomása lesz, hogy a magyar kormány jobban hallgat Berlinre, mint Rómára. Mussolini nevetve mondotta, hogy ő teljesen tisztában van a hely­zettel. Egy világkonflagráció esélyeit latolgatva, az olasz kormányelnök előadta, hogy az első feladat lesz a középtengernek a teljes birtokbavétele, Olaszország partjainak védelmét a gibraltári tengerszoros védelmére kell lecsökkenteni, a Szuezban pedig néhány cementtel megrakott hajó elsüllyesz­tése eldugaszolja az onnan fenyegető támadást. Számít az ázsiai és északaf­rikai arab államok szimpátiájára, sőt fegyveres felkelésére is. Az északafrikai francia hadsereg túlzottan igénybe lesz véve a belső rend fenntartásával és a külső támadások visszaverésével, úgy, hogy az olaszok nézete szerint a franciák onnan, még ha tudnának sem hozhatnának csapatokat Európába. Az egyiptomi hadsereg teljesítőképességét nagyon lebecsülik, bizonyos mértékig számítanak az egyiptomi király olasz barátságára. Világos, hogy ebben a messzemenő kombinációban nagy szerep kellene, hogy jusson Spanyolországnak is, de az olaszoknak idevonatkozó terveiről többszöri igyekezetem ellenére sem tudtam felvilágosítást kapni. Csak annyit mondott Mussolini, hogy ő megérti, hogy a németek és olaszok mindennemű mozgolódása Spanyolországban Angliát igen idegesíti. Nem tudtam szabadidni attól az érzéstől, hogy Spanyolországban valami meg­lepetés készül, de sehogysem lehet rájönni arra, hogy az mikor következik be és milyen horderejű lesz. Mindent összevéve megállapítottuk: 1.) A magyar—olasz érdekközösséget sőt érdekazonosságot a tengelyen belül. 184

Next

/
Thumbnails
Contents