Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 4. kötet

Iratok - I. A danzigi kérdés napirendre tűzése; az angol—lengyel megállapodás és a Romániának nyújtott angol—francia garancia; Teleki Pál miniszterelnök és Csáky István külügyminiszter római megbeszélései (1939. már-cius 19—április 28.)

74. A WASHINGTONI MAGYAR KÖVET JELENTÉSE A KÜLÜGYMINISZTERNEK Washington, D. C. 1939. március 31. 24/pol. - 1939. A közelmúlt térkép-korrigáló eseményeiben általában az Egyesült Államok az erő győzelmét látták a jog felett és további térhódítását annak az ideológiának, melyet a demokrácia legnagyobb ellenségének tartanak. Minthogy e meggyőződésben a kormány az egész közvéleményt maga mögött tudja, nem habozott, hogy nézetét positive is érvényesítse azáltal, hogy 25%-os vámbüntetéssel sújtsa a német árukat és megtagadja a területi bekebelezések elismerését. Ezen állásfoglalás megváltoztatására egyelőre kilátás nincs. A márciusi események egyik és jövőbeni kihatását mérlegelve, talán legjelentékenyebb tünete az, hogy úgy a hivatalos körök mint a sajtó lassú megkülönböztetés hangján tárgyalják a „tengely" két államát és minél inkább sülyed a légkör az északi társ körül, annál elnézőbb a hang a déli „diktátor"-ral szemben. Ennek egyik megnyilvánulási módja, hogy a cseh eseményeket, de kivált Mussolini március 26-i beszédét követőleg mind erősebb az óhaj Olaszországnak Németországtól való lekapcsolása, illetőleg az olasz—francia ellentétek kiegyenlítése iránt. A napokban Sumner Welles nekem azt mondotta, hogy a maga részéről nagyon helyteleníti, hogy az itteni sajtó a fascistákat a nácikkal állandóan azonosítja, valamint azt is mondotta, hogy legkomolyabb igyekezetét arra fogja fordítani, hogy leküzdessenek az Egyesült Államok és Olaszország között fennálló nehézségek. Ezt követőleg adta át Ascanio Colonna megbízólevelét s az Elnökkel való szokatlanul hosszú beszélgetésére vonatkozólag azt mondotta nekem, hogy az volt a benyomása, hogy az Elnök komolyan kívánja az Olaszországgal való viszony javítását. Tekintve, hogy egyrészt nem állott be változás az itteni kormány francia-barátságában s hogy másrészt a fascista rendszernek s külpolitikájának népszerűtlensége sem csökkent, a változásnak kézenfekvő rugója a tovább nagy mértékben fokozódott gyűlölet Hitler ellen, aki itt már valósággal „public enemy one"-á vált s akit a világ minden bajáért okolnak. Az olasz viszonyban észlelhető jelzett kedvező tünet természetesen csak addig fog tartani, amíg van remény arra, hogy Olaszország nem fogja magát háború esetén Németországgal azonosítani. Ha utóbbi lehetőség azonban mégis beállana, úgy Olaszország nem számíthatna több megértésre, mint Németország s itteni viszonylatban osztaná annak sorsát. Az utóbbi hetek eseményei megerősítették az itteni kormányt és közvéleményt egyaránt abban, hogy a München után itten is iniciált erőltetett ütemű fegyverkezés, párosulva azon politikai vonalvezetéssel, amely nem hagy kétséget aziránt, hogy háború esetén milyen állásfoglalás várható az 137