Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 3. kötet
Iratok - I. Magyar —német ellentétek a kárpátukrán kérdésben (1938. november 3. -1938. november 30.)
49. A VARSÓI MAGYAR KÖVET SZÁMJELTÁVIRATA A KÜLÜGYMINISZTERNEK 446. szám. Varsó, 1938. november 11. 14 ó. Budapest, 1938. november 11. 23 ó. 6874. Nagyméltóságod 190 számú 4 4 számjeltáviratának tartalmát közöltem Beck külügyminiszterrel, aki tábornagyot 4 5 informálni fogja. Újból leszögeztem, hogy akciónk előkészítése céljából számítunk nagyobb arányú lengyel felkelő csapat közreműködésére valamint szükség esetén arra, hogy Lengyelország Romániát minden eszközzel, tehát katonailag is visszatartja beavatkozástól. Külügyminiszter érdeklődött, hogy milyen modust szándékozunk alkalmazni azon célból, hogy ruszin kormány csapataink bevonását szorgalmazza. Azt feleltem, hogy rádió útján vett hírek szerint sok község részéről ilyen óhaj máris elhangzott és nincs kétség aziránt, hogy azt sikerülni fog előkészíteni. Romániával kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy birtokon belül esetleg kijelenthetnők Bucarestben, hogy Ruszinszkó egész lakosságának módot fogunk nyújtani akarat nyilvánítására. Ez —• tette hozzá mosolyogva — később a választásokra is vonatkoztatható. Végül újra megkérdezte, hogy tényleg reguláris csapatok bevonulását tervezzük-e, mire igenlő választ adtam. Hory Küm. res. pol. 1939~33/a—1341. Másolat. 21. A RÓMAI MAGYAR KÖVET TELEFONSZÁMJELTÁVIRATA A KÜLÜGYMINISZTERNEK 163. szám. Róma, 1938. november 11.19 ó. 50 Szigorúan titkos! 6871. Beszélgetés közben felhoztam Ciano grófnak Ruszinszkóban való bevonulás esetleges lehetőségét, ha nép képviseletére jogosult személyiség azt kéri. Ciano ezt leghatározottabban ellenzi. Hitler kancellárt már bécsi 4 4 Lásd e kötet 18. sz. iratát. 4 5 Rydz-Smigly, Eduard marsall, a lengyel hadsereg főfelügyelője. 107