Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 3. kötet

Iratok - III. Magyarország külpolitikája Kárpát-Ukrajna megszállásának időszakában (1939. március 1. —1939. március 31.) 511

565. A KÜLÜGYMINISZTER SZÁMJELTÁVIRATA A RÓMAI MAGYAR KÖVETNEK 51. szám. Budapest, 1939. március 24. 21 ó. 45 5 405. 21 számú számjeltáviratom 25 4 és Nagyméltóságod 24 sz. számjeltávi­rata 25 5 tanúsága szerint olasz kormánnyal április 14 és 15-ben állapodtunk, meg; ezután német kormánnyal berlini látogatást illetőleg április 26.-i dátumban egyeztünk meg. Az erről kiadott hivatalos közlemény is ezt tartalmazza. Most már lehetetlen németeknek azt mondani, hogy azért hogy minden­képen előbb akarunk Olaszországba menni, megváltoztatjuk a Berlinnel megállapított látogatási dátumot. Ezért arra kérem Nagyméltóságodat, mondja meg Cíano-nak, hogy amennyiben nem lehetne látogatásunkat az első megállapodáshoz képest 14—17 közt lefolytatni, akkor annak 17—19 közt kellene megtörténnie, ha római kormány súlyt helyez arra, hogy megbeszélt programmhoz híven először Rómában tegyünk hivatalos látogatást. A miniszterelnök 25 6 úrnak és magamnak nincs más kívánságunk, mint hogy őfelségénél tisztelegjünk, a Dúcéval és Ciano gróffal megfelelő időnk egyen tanácskozni és hogy Pápa őszentségénél 25 7 és bíboros-államtitkár­nál 25 8 kihallgatást nyerjünk. Utóbbi tekintetében szíveskedjék Apor báróval érintkezésbe lépni. Csáky Kiim. számjel. 1939 — kimenő — Róma. Másolat. 26 4 Az 1939. február 9-én kelt 21. sz. számjel táviratban Csáky külügyminiszter utasítja Villani római magyar követet: közölje Ciano külügyminiszterrel, hogy római látogatását április 14 — 15-én kívánná lebonyolítani. Küm. számjel. Római követség számjeltáviratai 1939. III. 44. 26 5 Az 1939. február 9-én kelt 24. sz. számjeltáviratban Villani római magyar követ közli Csáky külügyminiszterrel, hogy a római látogatására általa megjelölt időpont (lásd e kötet 543. sz. iratának 254. sz. jegyzetét) megfelel Ciano külügyminiszternek. Ha valamely kényszerítő, előre nem látott körülmény a dátum megváltoztatását tenné szüksé­gessé, azt Ciano idejében közölné. Küm. számjel. Római követség számjeltáviratai 1939. III. 45. 25 6 Teleki Pál 25 7 XII. Pius (Pacelli, Eugenio) 258 Maglione, Luigi •664

Next

/
Thumbnails
Contents