Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 2. kötet
Iratok - VI. Magyarország külpolitikája a müncheni konferenciától az első bécsi döntésig (1938. október 1—november 3.)
513. A BERLINI MAGYAR KÖVET JELENTÉSE A KÜLÜGYMINISZTERNEK Berlin, 1938. október 12. 149/pol. — 1938. Vonatkozó hasontárgyú jelentésem 10 4 folytatásaképen Nagyméltóságocl nagybecsű tudomására hozom, hogy ma délelőtt felkeresett az itteni román követ és hosszasan feltűnően barátságos hangon tartott beszélgetés keretében helyeselte a magyarlakta cseh területek visszacsatolásának szükségességét. Megjegyezte azonban, hogy a ruthén korridor kérdése eddigi negatív angol és francia állásfoglalások értelmében elintézettnek mondható. Természetesnek látja, hogy Csehszlovákia előbb-utóbb teljesen német érdekszférába kerül. (Vámunió.) Ennek kapcsán azon, hangsúlyozottan, magánvéleményének adott kifejezést, hogy a délkeleteurópai államokra mindinkább nehezedő német nyomás talán arra indíthatná ezeket, hogy közös védelemre Jugoszláviával és Lengyelországgal egy gazdasági blokkba tömörülhetnének. Fentieket elég hosszan magyarázgatta. Mindig hangsúlyozva, hogy a realitásokat tekintetbe kell venni és hogy ő eddig is már ismételten hangsúlyozta ennek szükségességét Bukarestben is. Azt véli, hogy ott egyesek már némileg magukévá kezdik tenni elgondolásait. Részemről hangsúlyoztam, hogy a magyar kormány jóviszonyt akar tartani déli és keleti szomszédjaival és hogy ez a bledi konferencián megállapítást is nyert. Természetesen most rajtuk a sor, hogy az ismert súrlódási felületeket eliminálják. A követ másrészt természetesnek tartotta, hogy az európai agrárországok elsősorban Németország nagy fogyasztóterületén találják piacukat és hangsúlyozta, hogy bár ő és a román politikai vezetés elsősorban franciabarát beállítású, mégis csak súlyt kell helyezni Németország barátságára is. Ennek kapcsán talán érdekes megemlíteni egy eddig még nem verifikált hírt, hogy Göring állítólag magához kérte a román király egy bizalmi emberét, sőt egy hír szerint magával a királlyal is óhajtana találkozni inkognitóban. Göring ezen állítólagos tervét nem tartom egészen kizártnak. Sztójay s.k. m. kir. követ Küm. pol. 1938—16/7—3469. Másolni. 10 4 Lásd e kötet 511. sz. iratát. 783