Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 2. kötet

Iratok - VI. Magyarország külpolitikája a müncheni konferenciától az első bécsi döntésig (1938. október 1—november 3.)

önelhatározással intézte Anglia politikáját, ami ebben a parlamentáris országban eddig szinte példátlan. Chamberlain úr minden törekvése a világháború elkerülésére irányult. Erre minden eszközt felhasznált, ezt a célt egy angol sportsman kitartó szívósságával, minden egyéni önérzetet félretéve szolgálta. Ezzel nem akarom azt állítani, hogy Anglia a legvégső esetben és erőfeszítéseinek végső és teljes kudarca esetén nem szánta volna magát rá arra, hogy Franciaország mellett a németek ellen hadba szálljon, azonban ezen eshetőség elkerülésére még inkább a másik utat a cseh—francia érdekek teljes feláldozását és Hitler fenyegetései előtti teljes behódolást választotta. Ezért, dacára az angol és a londoni publikum látható megkönnyebbülésének, sőt kitörő örömének a béke felett és dacára annak, hogy Chamberlain urat itt ma — eltekintve a kimondott ellenzéktől — mindenki mint Anglia legnagyobb államférfiát és a béke megmentőjét ünnepli, Chamberlain úr és vele az angol politika ebben a harcban alul maradt. Az úgynevezett demokratikus államok Anglia vezetésével kénytelenek voltak behódolni a nemzeti irányzatú államok ereje, vagy fenyegetései előtt. Chamberlain urat ezen „mindenáron béke" politikájában legvégsőkig való kitartásra — mint a Prime Minister környezetéből bizalmasan értesülök — első sorban az a felismerés vezette, hogy egy világháború következménye beláthatatlanok lettek volna egész Európára és így Angliára is. Azt hallom, hogy Chamberlain úr attól tartott, hogy egy bizonyára igen soká elhúzódó világháború, mely mindkét oldalon a tömegeket igen nagy vér- és anyagi áldozatokra kényszerítette volna, Moszkva befolyását csak növelte és végeredményben még Európa bolsevizálódására vezethetett volna. Ezt a végveszélyt mindenáron kikerülendő, áldozta fel Chamberlain úr a cseh—francia érdekeket és ilyen áron érte el a békét is. A világválság megoldása tehát nem egyéb mint egy tetszetős „békecsomagolásba rejtett vereség". Sose fogjuk megtudni, hogy vajon Anglia legvégső esetben belement volna-e egy háborúba Franciaország mellett? Valószínűleg igen, de azt sem tartom teljesen kizártnak, hogy Anglia legvégső esetben nem hagyta-e volna úgy cserben a franciákat, mint ahogy ezek feladták a cseheket. Katonai szakértők szerint Anglia ma még katonailag korántsem készült fel egy háborúra és így abban elsősorban kimeríthetetlen pénzügyi és gazdasági erőforrásait vitte volna harcba, tengeri hadereje mellett. Ami a jövőt illeti, úgy Angliának most választania kell két lehetőség között. Vagy minden erejével fokozza és kiépíti katonai haderejét, ami óriási anyagi áldozatok árán és csakis a kötelező katonai szolgálat bevezetésével képzelhető el. Erre azt hiszem a jelen pillanat nem nagyon alkalmas, mert a békemámorban repeső angolokkal alig lesz lehetséges megértetni, hogy miért kelljen nekik most, midőn a béke, ha nem is örökre mint a naivak hiszik, de hosszú időre biztosítva van, még több adót fizetni katonai célokra és hadseregüket kiépíteniök. A másik lehetőség a belenyugvás abba ami történt, filozofikus elgondolása annak, hogy a diktátorok nem örökéletűek és hogy végeredményben mégis jobb nyugodtan és jólétben élni és aludni mint harcolni, fizetni és katonáskodni, jobb még akkor is, ha ezt a polgári jólétet és nyugalmat a nagyhatalmi pozícióban beállott bizonyos önérzeti csökkenés árán érték el. 718