Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 2. kötet

Iratok - IV. Német—magyar—lengyel együttműködés Csehszlovákia ellen; a magyar államférfiak olaszországi és németországi látogatása; a bledi egyezmény (1938. június 2—augusztus 31.)

a magyarság száma elérné a másfélmilliót. A magyar tannyelvű iskolák száma több százra megy — mondta. — — Emlékeztettem a királyt, hogy én állami elemi iskolákról beszéltem, még pedig román hivatalos adatok alapján s nem azokról az iskolákról, amelyeket a magyar kisebbség maga tart fenn. — Ezeknek a száma pedig jóval nagyobb — vágott vissza a király mint amennyi iskolája volt a románságnak a magyar uralom alatt. — A magyar állam a román felekezeti iskolákat úgyszólván kivétel nélkül igen messzemenő anyagi támogatásban részesítette — feleltem. A magyar felekezeti iskolák pedig nem kapnak még egy bani-t sem, pedig a kisebbségi szerződés értelmében erre jogos igényük van. — ,,De mi engedélyezzük őket." A királynak ez a válasza annyira cinikus volt, hogy az első pillanatban nem is értettem, hogy mit akar mondani. Aztán csendesen megjegyeztem, hogy az iskolák felállításának és fentartásának jogát a kisebbségi szerződés biztosítja. Ebben a vonatkozásban tekintetbe kell vennünk azt is — folytattam — hogy azok a kisebbségiek, akik saját felekezeti iskoláikat fenntartják, az állami elemi iskolák céljaira is kötelesek 14%-os adót fizetni, ami tulajdonképpen kettős teherviselést jelent és rendkívül megnehezíti a felekezeti iskolák fentartását. — Ez lehet, — felelte ismét, szinte einikusan a király — de maguk mindig csak az erdélyi magyarság helyzetéről beszélnek, a magyarországi románok helyzetéről azonban nem, pedig ott is van panasz bőven. — Méltóztassék ezeket a panaszokat velem közölni. Már ismételten felajánlottam a külügyminiszter úrnak, hogy a magyar kormánynál a legkészségesebben közbenjárok, ha a magyarországi románságnak olyan jogos kívánsága lenne, amelyet a magyar hatóságok nem teljesítenek. Noha ezt a kérdést legutóbb újból spontán szóba hoztam Comnen előtt, eddig senki sem közölt velem egyetlen konkrét panaszt vagy kívánságot sem. — Nem is erről van szó — folytatta a király, hanem arról, hogy a magyar —román viszony mielőbbi rendezését sokkal magasabb érdekek kívánják. — — Ezeket a magasabb érdekeket mi éppen a dunavölgyi viszonyok pacifikálásában látjuk, aminek egyik lényeges eleme a kisebbségi kérdés rendezése. Enélkül semmiféle magyar—román megállapodás nem lenne tartós s minden kísérlet ilyen megállapodás megteremtésére végeredményben jobban kiélezné a két ország viszonyát, amit a magyar kormány mindenesetre el akar kerülni. Ebben a tekintetben figyelemmel kell lennünk a magyar közvélemény jogos érzékenységére, ami sokkal lényegesebb faktor a magyar politikában, mint a román politikában. — ,,Higyje el, éppen olyan lényeges faktor ez nálunk is", hangzott a király válasza. „Azzal tisztában vagyok, hogy a magyar közvélemény egy része nem nézi jó szemmel a magyar—román közeledést, de jól tudom azt is, hogy Magyarországon sokan vannak, akik ezt feltétlenül megvalósítandó feladatnak tartják." Köztük elsősorban gróf Bethlen István, akinek politikai súlyát és befolyását bizonyosan én is elismerem. „Tájékozva vagyok arról — folytatta a király — hogy ebben a tekintetben gróf Bethlen Istvánnak mi a felfogása s meggyőződésem szerint neki van igaza s nem 472