Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 2. kötet

Iratok - II. Tárgyalások Magyarország és a kisantant között; a sinaiai konferencia; a genfi megbeszélések (1937. január 1—-1938. március 12.)

mert szeretném véleményét a részletek tekintetében is hallani. Amire a külügyminiszter tényleg belekezdett a jegyzőkönyv átolvasásába. — Először a jegyzőkönyv második cikkénél akadt meg s azt kérdezte, hogy itt milyen intézkedésekre gondolunk. — A csehországi sajtóból tudom — feleltem -»- hogy Benes néhány nappal .mielőtt a köztársaság elnökévé választották, a magyar képviselők deputációját fogadta, akik emlékiratot adtak át neki azokról a sérelmekről, amelyek sürgős orvoslását szükségesnek tartanánk. Ugyancsak a lapokból tudom, hogy a köztársasági elnök az emlékiratban foglaltakat jóakarattal fogadta és teljesítésüket kilátásba helyezte. Azóta sajnos nem történt semmi. Mindaz amire a csehszlovákiai magyarság közel két évvel ezelőtt biztatást kapott, alkothatná a II. cikk függelékének tartalmát. — Kroftának ez ellen a szuggesztió ellen nem volt észrevétele és elismerte, hogy emlékszik az 1935. év decemberében átadott memorandumra. — IV. cikk átolvasása után a külügyminiszter váratlanul azzal tette le a tervezetet, — hogy azt elfogadhatatlannak tartja, ha a jegyzőkönyvben a magyar kormány nem tesz kijelentést a magyarországi tótok kisebbségi jogainak biztosítására. Ehhez feltétlenül ragaszkodnia kell és csak a reciprocitás alapján fogadhatja el a megegyezés tervét. — Anélkül, hogy vitát kívántam volna indítani, emlékeztettem a külügyminisztert, hogy a csehszlovákiai magyarság és a magyarországi tótok helyzete nem vonható ugyanolyan megítélés alá. A magyarság megkérdezése nélkül és akarata ellenére került idegen szuverénitás alá. A tótságnál erről nincsen szó, a két kisebbség számarányában is igen nagy a különbség s végül a magyarországi tótságnak tudomásom szerint nincsenek panaszai. •— Krofta ezeket a megállapításaimat úgy látszik nem kívánta vitatni. Csak annyit jegyzett meg, hogy akármilyen különbségek legyenek a két kisebbség között, tekintettel a csehországi közvéleményre, lehetetlen lemondania arról, hogy a magyarországi szlovák kisebbséget említés nélkül hagyjuk. Különben sem tartja szerencsésnek, hogy a tervezett megegyezést a kisebbségi kérdéssel komplikáljuk. De ha már ezt a kérdést is bevonták a megegyezés keretébe, a reciprocitáshoz feltétlenül ragaszkodnia kell, anélkül, hogy ezzel bele akarna szólni a magyarországi tótság ügyeibe, vagy ebben a tekintetben külön óhajtásai lennének. — Kívánságát végül is ad referendum vettem. (Itt nem tudom elhallgatni azt a meggyőződésemet, hogy ha a kisebbségek tekintetében formailag kétoldalú megállapodást létesítünk, ebből csak nekünk lehet előnyünk. Mert az ilyen megállapodás — amely tulajdonképpen egy kétoldalú kisebbségi szerződés embriója — jogalapot nyújtana arra, hogy az elszakított területeken élő magyarság ügyeit tovább is szemmel tartsuk és érdekükben felszólaljunk.) — Krofta ezután kijelentette, hogy a reciprocitásra vonatkozó kívánság hangsúlyozása mellett a tervezetet tárgyalási alapul elfogadja, ő is kiemelte, hogy a tervről természetesen a köztársaság elnökének jelentést kell tennie és a továbbiak is az elnök hozzájárulásától függnek. Azt hiszi azonban, hogy észrevételeit, még mielőtt Genfbe utazik, közölheti prágai követünkkel. .244