Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 2. kötet

Iratok - II. Tárgyalások Magyarország és a kisantant között; a sinaiai konferencia; a genfi megbeszélések (1937. január 1—-1938. március 12.)

csak akkor határozhatná el magát, ha az érdekelt kormányok tényleg komoly és érdembevágó módon orvosolják a kisebbség sérelmeit. Antonescu előbb azt válaszolta, hogy arra nem lát lehetőséget, hogy a kisebbségek felé teendő intézkedések tekintetében velünk szemben írásban lekössék magukat. Amire az volt a feleletem, hogy elgondolásom szerint a bizalmas jegyzőkönyvben formailag nem kötelezettségeket vállalnánk egymással szemben, csak leszögeznénk azoknak a cselekményeknek ez egymásutánját, amelyek végrehajtását spontán határozzuk el. Antonescu-nak arra a felkérésére, hogy fejtsem ki bővebben elgondolásomat, elmondtam, hogy a megállapodást a következőképpen képzelem. Három bizalmas jegyzőkönyvet vennénk fel. Egyet-egyet mindegyik érdekelt állammal. A mutatis mutandis azonos szövegű jegyzőkönyvnek négy pontja volna. Az első pontban megállapíttatnék, hogy Románia (respective a másik két állam) saját iniciatívájából elismeri katonai egyenjogúságunkat. Az elismerésre vonatkozó deklaráció szövegében és közzétételének időpontjában természetesen megállapodnánk. A második pontban megállapíttatnék, hogy Románia (respective a másik két állam) saját iniciatívájából bizonyos adminisztratív intézkedéseket hajt végre. Az ehhez a ponthoz csatolt bizalmas függelékben tételenként felsoroltatnának ezek az intézkedések, amelyekre nézve természetesen szintén meg kellene állapodnunk. A harmadik pontban megállapíttatnék, hogy Magyarország saját iniciatívájából meg nem támadási nyilatkozatot tesz a szomszéd államokkal szemben és hogy ezt a meg nem támadási nyilatkozatot a szomszéd államok viszonozzák. A negyedik pontban megállapíttatnék, hogy a román kormány (respective a másik két érdekelt állam kormánya) érintkezésbe lép az országukban élő magyar kisebbségek vezetőivel, hogy velük a kisebbségi helyzet gyökeres rendezéséről tárgyaljon. Ez aktusok egymásutánja alkotná a tulajdonképpeni megegyezést. Persze minden azon fordul meg vájjon a jegyzőkönyv második pontjában, illetve ennek annexében felsorolandó intézkedések tekintetében úgy tudunk-e megegyezni, hogy ezzel a nyugalmi helyzetet legalább addig biztosítsuk, amíg az érdekelt államok miniszterelnökei magukkal a kisebbségekkel állapodnak meg a kisebbségi politika jövőbeni elveire és metódusaira nézve. Arról amit mondtam Antonescu feljegyzést készített. Továbbra is hangsúlyozta ugyan, hogy bizonyos nehézséget lát abban, hogy a kisebbségi kérdést ilyen, végeredményben mégis csak írásba foglalt, megállapodás keretébe vonjuk; de aztán elismerte, hogy ha megfelelő formulázást tudunk adni a jegyzőkönyvnek, ezzel tényleg relatíve a legkönnyebben hidalhatjuk át azokat a nehézségeket, amelyek eddig a jóviszony megteremtését megakadályozták. A megoldás ajánlott formuláját rokapitulálva a külügyminiszter ínég azt kifogásolta, hogy a magyar kormány csupán általánosságban a „szomszéd államokkal szemben" tenne meg nem támadási nyilatkozatot. Azt vitatta, hogy ha már három bizalmas jegyzőkönyvben külön-külön ren.236