Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 2. kötet
Iratok - II. Tárgyalások Magyarország és a kisantant között; a sinaiai konferencia; a genfi megbeszélések (1937. január 1—-1938. március 12.)
hogy azok a Magyarország felé való közeledésre az időpontot kedvezőnek tartják és azért szükségtelen hangsúlyoznia, mennyire helyeselné, hogyha ilyen közeledés és a fegyverkezési kérdésben való megállapodás létrejönne. Körülbelül ezen pontnál azt válaszoltam Eden úrnak, hogy én is csak Genfbe jövetelem után értesültem a kisentente itt készülő tanácskozásairól és laphangokból meg népszövetségi folyosói pletykákból hallom, hogy elsősorban a csehek alkalmasnak tartják az időpontot arra, hogy egy ilyen közeledés létrejöjjön. Felteszem — mondottam tovább —, hogy Nagyméltóságod őt a londoni koronázási napok alatt tájékoztatta szomszédaink egyikemásikával fennálló vagy megkísérelt közeledések eredményeiről. Jómagam csak annyit mondhatok, hogy nem sok ilyen jelet észlelek. A kisebbségi üldözés Romániában erősebb, mint valaha, a magyar kisebbségi petíciókra Genfbe küldött román válaszok szükségtelenül mérgesek, a sajtó hangja nem-igen javult; ami pedig magát a fegyverkezési egyenjogúságot illeti, úgy még a közelmúltban is felelős kisentente-nyilatkozatokat olvastam, amelyek ezt feltételekhez kötik, holott érthető, hogy ezen elementáris és ma már csak mitőlünk megtagadott jog megadását a kisentente feltételekhez nem köthetné. Eden úr ekkor újból rátért arra, hogy miért nem vállalhatta a neki felkínált közvetítő szerepet és hangsúlyozta ismét, hogy a másik fél részéről határozott engedékenységet észlelt. Újból ismételte, mennyire örülne, ha itt megegyezés jönne létre. Végül még egyik-másik témáról, így a londoni koronázásról, elég barátságosan elbeszélgettünk, úgyhogy az volt impreszszióm, hogy Eden az egész beszélgetésnek különösen szívélyes jelleget akart adni. Rövid idővel ezután, és ellentétben a szintén jelenlevő Antonescu úrral, aki elmenve előttem, elég kelletlenül fogott velem kezet, Krofta úr barátságosan üdvözölt és rögtön rátért a témára. Ó is azzal kezdte, hogy nézete szerint a mai időpont rendkívül kedvező egy közeledésre a kisentente és Magyarország között és azon kérdésemre, hogy ezt mire alapítja, kétrendbeli oksorozattal válaszolt. Előbb azt fejtegette, hogy be kell látnom, miszerint óriási a különbség a mai helyzet és a múlt között. Bizonyára emlékszem arra, hogy volt idő, amikor a kisentente Magyarország egyoldalú fegyverkezési lépését casus belli-nek minősítette volna. Egy későbbi időpontban arra azzal válaszolt, hogy egy ilyen magyar lépés szigorú fegyverkezési kontrolt és más retorziókat vont volna maga után. Ma a kisentente álláspontja enyhült. Sem háborúról, sem ellenőrzési retorziókról nem lehet szó. Megértették, mennyire megalázónak és terhesnek érzi Magyarország a diszkrimináció állapotát; viszont nem szabad elfelejtenem, hogy a kisentente-államok közvéleménye bizonyos békeszerződésbeli terheket szintén béklyónak érez, így elsősorban a kisebbségi szerződéseket, 6 0 azután 6 0 A Szövetséges és Társult Főhatalmaknak Romániával, Csehszlovákiával és a Szerb-Szlovén-Horvát Királysággal 1919 végén Párizsban aláírt „kisebbségvédelmi" szerződéséről van szó. E szerződés kötelezte a három államot, hogy a területükön élő minden lakosnak születési, állampolgársági, nyelvi, faji vagy vallási különbség nélkül az élet és szabadság teljes védelmét biztosítsa. .223
