Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 2. kötet
Iratok - I. A Rajna-vidék megszállása és kihatása; Magyarország és a kisantant kapcsolatainak alakulása (1936. március 11—december 23.)
írna alá, v. Bülow kijelentette, hogy br. Neurathtal meg fogja beszélni a fontos kérdéseket. A maga részéről diskutabiliseknek tartja ezeket. Megjegyzem, hogy a Birodalomnak a római paktumhoz való csatlakozását ezen vonatkozásban már nem is említettem meg, mert Bülow azt, amint b) alatt jelentettem, eleve teljes határozottsággal kizártnak minősítette. Végül hangsúlyozta, hogy be kell most várni az angol kérdőpontokat és hogy szükségesnek tartja, hogy a jövőben is folytatólagosan érintkezés-, ben maradjunk e tárgyban. A németek részéről adandó válasz megszerkesztése előtt is beszélni fog velem. Fentiekhez jelentem, hogy utasítás szerint egyúttal kérdést tettein aziránt is, vájjon számíthatunk-e arra, hogy a német kormány bennünket támogatna, ha valamikor felvetjük az egyenjogúság kérdését, v. Bülow erre igennel válaszolt. Előfeltétele volna azonban, hogy az időpontra vonatkozólag előzetesen megállapodjunk velük. A támogatás formáját illetőleg nem tudott véglegeset mondani, de úgy látom legalább is a DiplomatischPolitische Korrespondenzban 6 0 való konkrét állásfoglalás jöhetne tekintetbe. Fentiekről ma Renthe-Finkkel is beható eszmecserét folytattam, ki v. Biilow-val történt beszélgetésemről nagyjában már tájékozva volt. Renthe-Finkkel szemben, közléseim súlyának kidomborítása végett még magánközlésként megemFtettem, hogy Nagyméltóságod budapesti tartózkodásom idején v. Mackensen követtel is közölte aggályait 8 1 és hogy alkalmam volt közvetlenül ezután a német követet látni, kivel megállapíthattuk, hogy a magyar vezető egyéniségek, habár nyugodtan, de gondterhesen tekintenek a jövőbe. Tegnap Göring porosz miniszterelnököt kerestem fel e tárgyban, a vele folytatott beszélgetésről külön jelentek. v. Blomberg tábornagy 6 2 hivatalosan távoliévén, vele fenti tárgyról még nem értekezhettem, de a múltkor említette, hogy legközelebb politikai eszmecserét óhajtana velem folytatni. A német kormány az angol kérdéseket a hét végére várja. A Külügyi Hivatalban ezekre vonatkozó esetleges tárgyalásaimról azonnal jelenteni fogok. I Sztójay m. kir. követ Küm. res. pol. 1937—25—117. (334) Eredeti tisztázat. 61 1 A német külügyminisztérium hivatalos lapja. 6 1 1936. április 21-én Kánya külügyminiszter közölte Mackensen budapesti német követtel, hogy a Hitler által tervezett német—csehszlovák megnemtámadási szerződés létrejötte megerősítené Csehszlovákia pozícióját és Magyarországon a franciabarát politikusok felülkerekedését eredményezné. A magyar kormány sérelmesnek tartaná, ha Dunavölgyi befolyásának erősítése érdekében kifejtett fáradozásait Németország azzal viszonozná, hogy Csehszlovákiával hosszú időre normalizálja kapcsolatait. Küm. pol. 1936— 7/25—1372. Az iratot e sorozat I. kötete 90. sz. alatt közli. 6 2 Blomberg, Werner Eduard Fritz, német hadügyminiszter. 125