Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 2. kötet
Iratok - I. A Rajna-vidék megszállása és kihatása; Magyarország és a kisantant kapcsolatainak alakulása (1936. március 11—december 23.)
14. A PRÁGAI MAGYAR KÖVET JELENTÉSE A KÜLÜGYMINISZTERNEK Prága, 1936. április 18. 79/pol. — 1936. Titkos! Hiv. szám: 75/pol. — 1936. április 9." Nagy méltóságod távirati utasítására értesíttettem Hermann Eduárdot arról, hogy az ő és Frank szudétanémet párti képviselő tervbevett látogatását a Miniszterelnök Ur betegsége miatt el kell halasztani. A véletlenek össze játszása folytán a nevezettek maguk is éppen halasztást akartak kérni, minthogy a legközelebbi két hét folyamán másirányú fontos elfoglaltságuk akad. A szudétanémet pártot ugyanis Benes köztársasági elnök és Hodza ministerelnök a jövő hét elejére tárgyalásokra hívták meg magukhoz, a párt jövőbeli politikai magatartása dolgában. E tárgyalásoknak Prágában szokásos „előkészítése" céljából a hatóságok eddig betiltották a Henleinpárt aussigi kultúrhetét, s közöltéK a vezetőséggel, hogy két prágai főorgánumuk, a ,,Die Zeit" és a heti „Rundschau" a gyakori elkobzások következtében betiltható. Akármi lesz is ezeknek az erős nyomás alatt álló tárgyalásoknak eredménye, Hermann kijelentette, hogy budapesti látogatásukat mindenesetre meg akarják valósítani. A kormánytárgyalások előreláthatólag egy hetet vesznek igénybe, utána Hermann és valamelyik politikus Berlinbe utaznak, úgy hogy a budapesti útra körülbelül két hét múlva kerülhetne sor. Herinannék a május 3-ika és 9-ike közötti hetet gondolják alkalmasnak a látogatásra; kérem Nagy méltóságod utasítását, vájjon a Ministerelnök Ur ez időben fogadhatná-e a szudétanémeteket. Indiszkréciók elkerülése végett tisztelettel indítványoznám, hogy a Nagyméltóságod által ez ügyben hozzám intézett táviratokban lehetőleg ne szerepeljen a szóbanforgó szudétanémetek neve. Wettstein Kiim. res. pol. 1936—7—290. Eredeti tisztázat 15. A HONVÉDVEZÉRKARI FŐNÖK ÁTIRATA A KÜLÜGYMINISZTERNEK Budapest, 1936. április 23. 13.290/eln. — VI/2 — 1936. Az osztrák egyenjogúsági lépés által kiváltott kat. politikai helyzetre vonatkozó megítélésemet az alábbiakban bátorkodom Nagyméltóságod nagybecsű tudomására hozni. 3 3 Lásd e kötet 11. sz. iratát. 114