Diplomáciai Iratok Magyarország Külpolitikájához 1936-1945, 1. kötet

Iratok - II. Az 1936. július 11-i német—osztrák egyezmény

160. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM VI. 2. OSZTÁLY VEZETŐJÉNEK JELENTÉSE A VEZÉRKAR FŐNÖKÉNEK Budapest, 1936. június 2. Május hó második félében hivatalos német katonai körökkel Berlin­ben a kat. politikai kérdésekről folytatott megbeszélések eredményét a követ­kezőkben foglalom össze. Előre kell bocsátanom, hogy a megbeszélések folyamán a legnagyobb őszinteségre és nyíltságra találtam. 1. Elsősorban tisztázni kívántam a rajnai zóna megszállásával kap­csolatban kialakult helyzetet, a rajnai erődítés és az ország nyersanyag kérdését. A március 7,-iki lépéssel kapcsolatosan elismerték előttem, hogy a rajnai öv megszállása egy igen kritikus helyzetet váltott ki, amely katonai körök ben aggodalomra adott okot. A német hadsereg ugyanis ma még nem érte el azt a fokot, amely egy francia támadás kivédésére elegendő lett volna. Az egyik vezető katona kijelentése szerint viszont ez volt Franciaország számára az utolsó alkalom, hogy Németország ellen eredményesen felléphetett volna. Szerencsére a francia hivatalos tényezők között azok, kik a háborús megoldást kívánták, kisebbségben maradtak. A német hadsereget illetően azt a benyomást nyertem, hogy-dacára az óriási erőkifejtésnek, az igen nagy pénzáldozatnak, melyet a hadsereg és repülés kifejlesztésére felhasználnak, a hadseregnek még kb. 2 évre lesz szüksége, hogy tervbevett szervezetét és ütőképességét elérje. Addig pedig minden háborús konfliktust kerülnie kell, ami a külpolitikájának irányel­véül szolgál. Rendkívül fontosságot tulajdonítanak a német körök a rajnai öv megerődítési kérdésének, amely kihatással van nemcsak a francia hanem a keleti és délkeleti államok helyzetére is. Megállapításaim szerint a rajnai öv északi részében már III. 7. ike előtt is történtek bizonyos kisebb fokú tábori erődítési munkálatok. Március óta csak szemrevételezik a terepet és tervek kidolgozása van folyamatban de csak nagyobbszerű tábori erődítések számára. Ezek megvalósítása augusztus 1-je előtt nem fogja kezdetét venni, mivel Hitler annakidején bejelentette, hogy említett időpontig sem erődítéseket nem fog építeni, sem csapaterősítéseket a Rajna övbe nem fog küldeni. Tudomásom szerint még elvileg sincsen eldöntve, hogy állandó, a francia Maginot vonalhoz hasonló vagy pedig csak tábori erődítéseket fognak-e létesíteni. Egy, a franciához hasonló öv kiépítése hatalmas összegeket emésztene fel, amely pénz egyelőre a hadsereg kiépítésére szükséges. A nyersanyag kérdéséről, amely Németország egyik legfontosabb kérdését képezi, azt a benyomást nyertem, hogy az ország helyzete e téren súlyos. Németország egyelőre (kb. 2 év) még képes kitartani, de addigra kell valamilyen megoldást találni, mert különben az ország erős megrázkódtatás­nak lenne kitéve. Német körök reménykednek, hogy úgy, amint sikerült mostan Kínával egy igen előnyös szerződést kötniök, hasonlóképpen sike­210

Next

/
Thumbnails
Contents