Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - rektori tanácsülések, 1956

1956. szeptember 20.

ficzerint tehát minden azakon/I.,11.év/ ± fáláv politikai gazdaságtanból « láarx izmus-len in Izmus: 8 8 a ’> ó JÓzaefné bejelenti, hogy az I, évben filozófiatör­ténet folyik önálló kurzusként, Ebből az I, félévben kollok­viumot kérnek. A II. félévben Akesdődik a dialektikus materi­alizmus oktatása és átmegy a II. év I. fiiévére is. A filozó­fiai csoport szükségesnek tartja, hogy mind az I. év végén, mind a II. év I. félévének végén legyen kollokvium. Bz vonat­kozik a jel-illegi, átmenni évre# Á mostani II. éven a magyar mun kés mozgalom oktatása folyik. A féléves kollokviumot kérik elhagyni, csak az óv végén le# ven szigorlat. ^ H a á s z Aypiíd véleménye szerint a tanszék felkészültsége még nem alkalmas arra, hogy két féléven keresztül tsnitsa a magyar munkásmozgalom történetét# »Szabó Józnefné hangsúlyozza, hogy annyi munkásmozgalmi anyag áll már rendelkezésre, amely lehetővé teszi a két félév kitöltését. László Imre helyesnek tartaná, ha a Marxizmu«-lenini;'ffius tanszék Haász elvtársnak, mint régi munkásmozgalmi funkcioná­riusnak, rendelkezés éré bocsátana munkásmozgalmi anvágát ese t­leges kiégdszités céljából. A Hektori fsnács elfogadja Szabó elvtársnő javaslatát, rint eaze­marxizmus—leninÍ55GH?sból minden szakon I. félév I. évfolyamon k II. évfolyamon III. évfolyamon GezdaaártöEtén^ ti I :'kk: f II. félév k 88 ® p bejelenti, hogy a tanszék egyetért a javas­lattal abaan az esetben, ha a 111. félév végén kollokvium he­­iyett szigorlat lesz. v°5 t Árpád közli, hogy ez a kívánság egyelőre nem való­­sit -ató mög, csak előreláthatólag az 1957/56. tanévben. á lektori fanács határozata szerint gazdaságtörténetből minden szakon I. félév II. félév I. óvfolyaibob II. évfolyamon k k

Next

/
Thumbnails
Contents