Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Közgazdasági kar ülései, 1942-1943

Beszámítási jegyzőkönyv az 1942/43. tanévre - 1942. okt. 7.

áik közgazdaságtudományi/ szigorlatot. Kzek Bikeres letétele után nyeri el a közgáz da ság tudom íny i oklevelét. 46. / Forró ?úl a kassai m.kir.áll, Kereske­delmi Főiskolán szerzett ICI/I942.számú 1942.szeptember 29-én kelt záróvizsgá­lati végbizonyítványa ás a 35.329A940. IV.VKI.'. az. rendelet alapján felvétetett karunlion az 1942/43.tanév első felében “ — négy félév és /az elő— és X.r3ndes szigorlat/ beszárnitásával - V. féléves rendeB hallgatónak. i 47. / Kggenhoffer László a kassai m.kir. áll.*< Kereskedelmi Főiskolán kiállított 1940-41,sz. leckekönyve szerint négy félévet lehallgatott éB a kötelező kol-’ lokviumokat letette, linnek alapján fel- " tételesen felvétetett karunkon az 1942/ 43.tanév első felében V. féléves rendes" hallgatónak azzal* hogy a félév végéig * I ■ a záróvizegálati végbizonyítványát be­mutatni köteles. Ennek hiányában a VI. félévre nerc iratkozhatik be és az V.i V féléve is érvénytelenné válik. 48*/ Ziliz! Béla a kassai m.kir. áll.Keres­kedelmi Főiskolán kiállított /1940-41.ez.leckekönyve szerint négy félévet p lehallgatott és a kötelező kollokviumo­kat letette. Ennek alapján feltételesen felvétetett karunkon az 1942/43.tahév első felében V. féléves rendes haliga­­tónak azzal* hogy a félév végéig a zá­róvizsgálati végbizonyítványát bemutat-"* ni köteles. Ennek hiányában a VI.félév­re nem iratkozhatik be és az V. féléve is érvénytelenné válik. 49./ Szabó Klára a budapesti József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem M sn

Next

/
Thumbnails
Contents