Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Közgazdasági kar tanácsülései, 1932-1933
1932.10.27. 4. rendes ülés
alapján f.év őszén vitéz Veszprém;/ -Bangha és if j .Csopey Dénest BéüátV'^ocsátotta a külügyminisztériumban próbaszolgálatra, illetve a külügyi fogalmazói szaktanfolyamra. o00/1932-3o.<3.sz. 21.9ZQ/1932.IV.VEM.sz. A Vallás-és Közokt• Miniszter ur értesít, a pénzügyminisztériumnak arról a határozatáról, hogy azoknak az egyetemi és klinikai taI ná r s eg éd elmek, gy ako r nokoknak, alt is z t e k- nek és egyéb alkalmazottaknak,a lakáspénze, akik u.n. szükséglakásban, vagy kijelölt természetbeni lakásban hivatalos épületben, 1 aktanyában, korházb an stb. laknak, 1 akás- p^nsre,lakbérre, lakáspénzpótlékra igényt semmi körülmények között nem tarthatnak. Jelentést kér a Kartól, hogy kik azok a tisztviselők, vagy egyéb alkalmazottak, alak temészetbeni lakásuk,vagy elhelyezésük mellett eddig lakáspénzben vagy lakáspénztéritményben részesültek. A Kart nem érinti ez a rendelet, jelentés ment • oC9/l932-33.d.sz. 90010/1932.XII.ü.o. VEM. A Miniszter ur Opra István kari altisztet, minthogy betegsége miatt már egy év óta nem teljesít szolgálatot, f.évi november hó 1.-től kezdődöleg végleges nyugalomba helyezte• 22.574/1932. VKM.sz.A Miniszter ur gróf KLébelsberg Kunó ny.m.kir, vall.és közokt• miniszter elhalálozása alkalmából a gyász jeléül 1932.évi október hó l^.-re* tanitási s sünnapot rendelt el• i