Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Közgazdasági kar tanácsülései, 1930-1931
1930.10.30. 5. rendes ülés
V ^///A Tanszéki, szervezeti és magántanári ügyek. YY 307/1930-31 .d.sz. Schandl József előterjeszti Unger Emil dr., kisérletügyi főadjunktus, magántanári habilitáció iránti kérelmét, a "Halgazdaságtan" cimü tárgykörből, Megállapítja, hogy a benyújtott kérvény a szabályzat által megállapított alaki feltételeknek mindenben megfelel,tehát a Kar részéről tárgyalható. Kifejti, hogy dr.Hanké Béla debreceni nyilv.r.tanár volt eddig karunkon a halgazdaságtan magántanára, aki azonban debreceni kinevezése után magántanári tisztségéről lemondott. Emiatt ez a fontos tárgykör Karunk mezőgazdasági szakosztályán képviselő nélkül maradt. iiídiSkolgR^: hagjcsA mezőgazdasági hallgatóság, de a többi szakosztály hallgatósága is e tárgykörrel fontos kiegészítését nyerné tanulmányainak, miért is ennek előadását a Kar érdekében lévőnek tartja. Részletesen ismerteti előzetes jelentésének felolvasásával kapcsolatban Unger Emil életrajzi adatait és eddigi működését. Felszólítja a Kart, hogy vita nélkül titkos szavazással döntsön a kérvény felett. Elrendeli a titkos szavazást, amelynek során beadatott 15 szavazat, valamennyi igen. Eszerintl a Kar Unger Emil dr^t W * titkos szavazással egyhangúlag a magánta- nári cselekményekre bocsátja^ ...............Dékán jelenti, hogy Thewrev/kPallaghy Attila dr. magántanári képesitése tárgyában kiküldött két referens, még pe“ dig Kaas Albert br. és Egyed István nyiiv. r.tanárok érdemleges/é/í véleményes jelentéseit kinyomatva megküldötte a Kar tagjainak. Felhivja a birálókat jelentésük elő. ■