Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Közgazdasági kar tanácsülései, 1925-1926

1925.10.29. 6. rendes ülés

Pótív a kari ülés jegyzőkönyvéhez, n. \ nálunk tudori oklevelet szerezhessenek. Birtokában varnak a műegyetem vegyészmór­p nöki oklevelének,illetne a tudományegyetem Bölcsészkari absolutoriumnak, közó|űokólái tanári oklevélnek és a gazdasági akadémián szerzett oklevélnek. A múltkori kari ülés úgy határozott, hogy nevezetteknek alkal­mat nyújt a doktori oklevél megszerzésére, ha 2 félévre közgazdasági egyetemünkre be­iratkoznak Ó3 tetszés szerinti kollégiumo­kat hallgatnak.­A szigorlati rend értelmezésével kap­csolatban a kar nehány tagja rév okáini kivánja fentemlitett előbbi határozatot és fentnevezettek ügyét utólag bizottság elé terjeszteni kivánja. Szabó, Schandl és Doby profesorok kérik a Kart,hogy a múltkor hozott határo­zatokat hagyja a kar érvény ben, mivel annak eredményéről az illetőknek már tudomásuk van. Erődi.professor javasolja, hogy a kar utalja mégis bizottság elé a három dokto­randus ügyét és a bizottság soronkivül há­rom napon belül foglalkozzon az üggyel és határozatot hozzon. Az igy hozott határozat ról a dékán hivatalosan értesitse fentneve- zetteket. A Kar kivételesen hozzájárul Schandl Szabó és Doby professorok kérelméhez és Snassel i'erenc vegyészmérnöknek, Szent- iványi Böla, Galambos Péter és Walter Henrik tanároknak megengedi, hogy ka­runkra 2 félévre beiratkozzanak és tudori oklevelük megszerzésére törekedjenek.

Next

/
Thumbnails
Contents