Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Közgazdasági kar tanácsülései, 1920-1921
1920.02.24. 8. rendes ülés
Nagyon fontos azonban,hogy a vallás és közoktatásügyi minisztérium már most értesitse mind a keleti kereskedelmi akadémiát mint a kereskedelmi iskolai tanárképzőt,hogy ők már a fakultáshoz tartoznak és ho y a miniszter:-um a jövő tanévre vonatkozó további intézkedéseit a közgazdaságtudományi kar utján fogja megtenni. NevezettakaEkxx,intézeteknek a karba való bekapcsolása ügyének könnyebb lebonyolitása céljából szükséges volna,hogy az illető intézetek az egyetemi ügyosztályba tétessenek át. A Kar elhatározza,hogy felterjesztésben kéri a minisztert ,hogy mivel a keleti kereskedelmi akadémia és a kere&e- delmi iskolai tanárképző a Kar szervezeti szabályzatának értelmében a Karhoz csatoltatna,szíveskedjék a szervezet ezen intézkedéseinek lebonyolitása végett az emlitett intézeteket az egyetemi ügyosztályba áttenni és bekapcsolási módjára vonatkozólag a Kar véleményét meghallgatni. 3./ Karch tanár javasolja,hogy a Kar szervezetében tervbe vett véleményező testület mielőbb megalakittassék.E testület névsorának összeálliása céljából egy külön bizottság kiküldése volna szükséges. A Kar a javaslatot elfogadja és a bizottságba a dékánija prodékánt,Méhely,Karch,Krolopp és Erődi tanárokat küldi ki. 4./ Lengi tanár szükségesnek tartaná,hogy a keleti kereskedelmi akadémia épületét a miniszter ur már most egész teljességében a fakultásra ruházza át,ha mim járt annak teljes birtokbavétele csak szeptemberben történhetik is meg .A fakultás szempontjából a legégetőbb kérdésnek a helyiség kérdését tartja. Liivel ajkeleti kereskedelmi akadémia helyisége egymagában nem lesz elég,már most lépéseket kellene tenni,ho^y a régi számvevőszék épületét is megkapjuk. Erődi tanár közli,hogy a minisztérium ak keleti kereskedelmi akadémia első emeietét már a pozsonyi egyetem hittudományi fakultásának adta oda.A hittudományi fakultással tehát nekünk kölcsönös megegyezésre kellene jutntLik a helyiségek használatára vonatkozólag.A fakultás helyiségeit illetőleg a minisztériumban célszerűnek tartaná,ha az Árvizsgáló Bizottságnak a jelenlegi helyiségéből való kitelepítését eszközölné ki a fakul' t