Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - Kereskedelmi Kar - tanácsülések, 1957-1963

1961. február 21.

- 7 Bognár elvtára szerint az áruismeretnek a használati érték tulajdonásgait kell hangsúlyozni* Vajda elvtárs kihangsúlyozta a laboratórium fontosságát* Szanyi elvtárs hangsúlyozta, hogy helyesen arányt kell tar­tani az áruismeretben a technológiai ismeretek és a közgaz­dasági ismeretek között* Véleménye szerint az elméleti és gyakorlati órák arányszáma 2:1 legyen. Véleménye szerint az áruismereti gyakorlatok alatt nem kell mérnie a hallgatónak* Tardosné elvtársnő hangsúlyozta azt, hogy a kereske­delmi szakos közgazdász az iparral tárgyal. Vagyis gyakorlati munkájában mérnökpartnerrel kell tárgyalnia, és ezért a közgazdasági ismeretken kivül alapos műszaki és természettudo­mányos ismeretekkel is rendelkeznie kell. Nem hanyagolható el emellett sem a piac ismerete, sem a korszerű technológiai ismeret* Helyesli a laboratóriumi gyakorlatok bevezetését és fontosnak tartja, ügy gondolja, meg kellene kisérelni a laboratóriumi gyakorlatokat a KERMI-ben elvégeztetni* S o ó s János kiemelte azt, hogy áruforgalmi vonalon ma még nem dolgoznak egyetemi végzettségű emberek, pedig ez kellene. Soós elvtárs egyébként támogatja a specializált képzést* S z e 1 e p^c s é n y i elvtárs hangsúlyozta azt, hogy nagyon körültekintően kell megállapítani a technológiai és a gazda­sági ismeretek közötti arányt* Kolacsek elvtárs keveselte a jelenlegi óraszámot és sze­rinte az előadások óraszámát 5 óráról 4 órára kell felemelni* Hiányolta azt, hogy a szakbizottság jelentésében nincsenek benne a személyi igények* Nem ért egyet Szanyi elvtárs techno­lógia és gazdasági ismeretek között felvetett problémájának ilyenfajta tárgyalásával. Véleménye szerint a belkereskedelmi és külkereskedelmi áruismeret között kell lenni különbségnek. Nézete szerint rövidesen el kell inditani a még hiányzó egye­temi tankönyv megiratását. Helyesebbnek tartaná azt, ha a jegyzetek jelenlegi javítgatása helyett tankönyveket Írnánk* Forgács elvtárs javasolta azt, hogy a laboratóriumi gyakorlatok fontosságát ilyen élesen ne hangsúlyozzuk ki, mert ezzel csak támadási felületet adunk, ö is hiányolta azt, Hogy az uj oktatási rend személyi feltételei nincsenek benne a szakbizottság jelentésében* Javasolta azt, hogy Írják be a jelentésbe azt a fejlődést, amit az eddigiek során a tanszék az áruismeret oktatásában elért. Véleménye szerint az áruis— meret össz-óraszámtá 6 órára kell felemelni* A speciális kollégiumok óraszáma IX. X* félévben vagy esetleg korábbi félévekben is 2-2 legyen, melyet a hallgatók fakultative fel­vehetnek. P e j c s i k Árpád elvtárs véleménye szerint speciális kol­légiumok felvételének időpontját nem kell a IX. és X. félév­hez kötni*

Next

/
Thumbnails
Contents