Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - Ipari Kar - tanácsülések, 1961-1962
1961. október 27.
r 2 E zen cél eléréséhez az ut három fokozaton át vezet, a) meg kell adnunk az általános matematikai alapismereteket, (lineáris algebra, analízis, valószinüségszámitás), b) ismertetnünk kell a matematikai programozási módszereket és esetleg egyéb szóba- jövő matematikai módszereket, c) meg kell mutatni számos gyakorlati, konkrét példán keresztül az alkalmazásokat. Ezen az utón ma már minden közgazdásznak végig kell járnia. Jelenleg azonban az egyetemen csak az a) pont alatti feladat mondható lényegében megoldottnak, a b) pont alatti feladat megoldása a terv-matematika szak számáré van csak tercbevéve, a c) pont alatti feladat megold ásaHnamég megkezdettnek is alig mondható. Elkerülhetetlen azonban a b) és c) pont alatti problémák megoldása is, amelyek közül a b) azaz a matematikai programozás és egyéb módszerek ismertetése nyilvánvalóan a matematikai tanszék feladata kell legyen, (a c) pont megvalósítása természetesen egyéb érintett tanszékeké). A matematikai tanszék feladata tehát (az oktatásban, de az oktatáson kivüli területeken is) természetszerű összefüggései mellett is két olyan feladatokörre bontható, amelyek közül a második (ab) pont alatti) speciális felkészültséget kiván, különösen ami a terv-matematika szakos hallgatók képzését illeti. Náluk az említett témakörbe lényegesen mélyebben kell behatolni, mint az általános képzés keretében, ezenfelül a terv-matematika szakosok esetében még egyéb speciális célokat is ki kell elégíteni. A matematika tanszéknek gondoskodni kell tehát arról, hogy rendelkezzék olyan szakkáderekkel, akik a terv-matematika szakosok esetében oktatásra kerülő speciális tananyag szakemberei. Ezek a problémák a terv-matematika szakon a harmadévtől kezdve kerülnek döntő súllyal előtérbe. Az előkészületeket már most meg kell kezdenünk, oktatóink legalább is egy részének döntően ezekre a speciális területekre kell átállni. Szervezett kiképzés sük és felkészülésük egy külön csoport keretében látható legjobban biztositottnak. Ez a csoport lenne az u.n. programozási csoport, amely Krekó Béla elvtárs vezetésével dolgozna.