Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - Általános Közgazdasági Kar - tanácsülések, 1959-1960

1960. május 25.

A szakbizottság munkájának e fontos részeredményét már közvet­lenül hasznosítjuk,.amennyiben az uj tanterv már az 196o/61-es tanévtől életbe lép, A szakbizottság javaslatai a szétaprozótt, túlzottan specializált tárgyak összevonására az eddigi kb, lo special tárgy helyett "it fő kollégium kialakítás ára irányulták , : A korábbi gyakorlattól eltérően most minden fő tárgyhoz gyakor­lat kapcsolódik /az elhagyott tárgyak órakeretéből!/, vagyis kevesebbet, de mélyebben, jobban oktatnak.­A bizottság munkaprogramja szerint a létrehozott albizottságok és újabb külső szakemberek bevonásával az egyes uj tantárgyak rész- •letes programjának kidolgozására kerül sor. Junius- augusztus folyamán a költségvetés és vállalati finanszírozás ; a pénafqrgalctu és hitelj a nemzetközi pénzügyi ismeretek,— szeptember folyamán pedig a pénzügy, és hitel elmélete; a szocialista pénzügy és hit elrenaszer c. tárgyak pro gr an vitájára kerül sor,— > Az egyes tárgyak és azok jegyzeteinek felülvizsgálatát a bizottság még . korábban megkezdte, egyes jegyzetek vonatkozásában be. is fejezte* A korábbi tárgyak jelentős at csoport ősit ás a következtében a régi tananyagok ^felülvizsgálat a folytatásának nőm lehne értelme, hiszen lényegében, uj tananyagok kialakítása vált szüks^essé.- A következő tanévben átmenetileg régi jegyzetek szelektálása, egyes anyagok részleges kiiktatása, illetve összevonása utján oldják meg a problémát, s kezdetét voszi a bizottság áltáL javasolt programok alapján az uj tananyagok s jegyzetek kidolgozása. A bizottság végleges .jelentése i960, októberében készül el.­ÁltoLános szak, szakbizottság: ■ ' Az Általános szakra vonatkozó korábban készült javaslatok alapján a bizottság állást foglalt az Általános szakos oktatás szükséges­sége kérdésébon. Álláspontja szerint a szak jellegét;kettős fela­datkörrel leéli kialakítani: a népgazdaság átfogó összefüggéseinek, másrészt a közgazdáé ágtan • világnézeti,' kulturális vonatkozásainak behatóbb tanulmányozására.- ■ 367/25. Á.K.1960. , -f

Next

/
Thumbnails
Contents