Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1989-1990/2
Véleményezés Gábor R. István (Felsőgöcj,1948.április 17) egyetemi tanári előléptetéséről Egyetemi tanulmányait az MKKE Ipar szakán, jeles eredménnyel 1971-ben fejezte be. 1977-ben "summa cum laude" egyetemi doktori, 1983-ban kandidátusi fokozatot nyert. Kővári Györggyel közösen készített doktori értekezését 1989-ben nyújtotta be a TMB-hez, amely azt elfogadta. Az Egyetem Emberi Erőforások Tanszékén (eredeti nevén Munkatudományi Tanszék) 1975 óta dolgozik. Rendszeresen előadásokat tart a Tanszék fő tárgya keretében mind a nappali, az esti és levelező tagozatokon, mind a szakközgazdász képzésben. 1982-ben kezdeményezője és kidolgozója volt a "Munkaerőpiac és második gazdaság"című alternatív tárgynak, amely azóta is jelentős hallgatói érdeklődés mellett működik. Aktívan részt vett az egyetemi reform tantervének kidolgozásában; az új Munkagazdaságtan tankönyv I. elméleti kérdésekkel foglalkozó kötetének társszerzője. 1982/83. tanévben az Egyesült Államok New Jersey Állami Egyetemének vendégtanáraként a makro- és mikrogazdaság alapkérdései című tárgyakat oktatta. Fő kutatási területe a második gazdaság, valamint újabban a kormányzati bér politika és a béralakító mechanizmusok témaköre. 17 szakkönyvben jelentek meg tanulmányai (ebből 11 idegen nyelven). Két önálló könyvet publikált (társszerzővel). 30 cikke jelent meg tudományos folyóiratban (ebből 6 külföldi folyóiratban). 18 konferenciaelőadást tartott (ebből négyet idegen nyelven). Tagja az MTA Munkatudományi Bizottságának, az Európai Közgazdasági Társaság nak, a Small Business Economics című nemzetközi folyóirat szerkesztő bizott ságának; a Közgazdasági Szemlének 1972 óta rovatvezetője. Gábor R. István egyetemi tanári előléptetését magas színvonalú tudományos és oktató munkája, valamint nemzetközileg elismert irodalmi és szakmai közéleti tevékenysége alapján javasoljuk. Budapest, 1990. február 14. Falusné Szikra Katalin . akadémikus, egyetemi tanár bizottság elnöke közgad. tud. doktora egyetemi tanár bizottság tagja Galasi Péter közgazd.tud. kandidátusa tud. főmunkatárs bizottság tagja