Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1989-1990/2
SZAKMAI ZSŰRI JAVASLATA CHIKÁN ATTILA egyetemi tanárrá történő kinevezésére Chikán Attila nemzedékének kiemelkedő egyénisége, az ország határain túl is ismert és elismert közgazda. Azzá tették tudományos eredményei, tudományszervező tevékenysége és oktatói munkássága. Tehetsége a pályakezdés első esztendeiben megmutatkozott. Az Egyetem terv-matematika szakán szerzett oklevél kézhezvétele után még egy esztendő sem telik el és megjelenik első közleménye az Ipargazdaságban. Egyetemi doktori értekezéséből "Többraktáras készletezési rendszerek matematikai modelljei" címmel írt tanulmányát pedig a Szigma 1970/1. száma közli. A pályázatához mellékelt válogatott publikációs jegyzék 46 tételt tartalmaz. A felsorolt közlemények tematikája széles, bár kétségtelenül a vállalati készletgazdálkodás körül sűrűsödnek. A témakör közelítése sokoldalú és fokozatosan terjed ki a készletgazdálkodás alapvető vállalati és gazdaságpolitikai összefüggéseire . 1978 óta hat könyve jelent meg a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadónál. Ebből ötöt társszerzőkkel írt illetve szerkesztett. Az 1984-ben megjelent "Vállalati készletezési politika" cimű művében összegezi korábbi elméleti és empirikus kutatási tapasztalatait. 1981 óta öt angol nyelvű tanulmánykötet szerkesztője (valamennyi kötetben megjelent tanulmánya is), amelyek közül hármat az Akadémiai Kiadó - Elsevier BudapestAmsterdam jelentetett meg, kettőt pedig az Elsevier-Amsterdam. Tudományos tevékenységének elismertségét jelzi, hogy szerkesztőbizottsági tagja a European Economic Review valamint az Engineering Costs and Production Economics folyóiratoknak. Tudományszervezői tevékenysége kiemelkedő. Az OKKFT TS-1/4 Mikrogazdasági Kutatások cimű akadérni ai program Programtanácsának titkára és a programiroda vezetője.