Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1989-1990/2

SZAKMAI ZSŰRI JAVASLATA dr. Molnár László egyetemi tanárrá történő kinevezésére dr. Molnár László 61 éves okleveles közgazda, a közgazdaságtudomány kandi­dátusa. Egyetemünkön 1969 óta dolgozik, 1972 óta a Marketing (korábban Piac­kutató és Piacszervezési) Tanszék vezetője, egyetemi docens. A szakmai zsűri tagjai a pályázó oktató- és kutatómunkáját jól ismerik és ennek alapján egyértelműen támogatná k egyetemi tanárrá történő kinevezését, amit eddigi munkája egyértelműen indokol. Molnár László oktatómunkája magas színvonalú és sokirányú. Egyetemre kerü­lése után fő oktatási területe a kereskedelem szervezése volt, az elmúlt 20 évben elsősorban piackutatást és marketing ismereteket oktatott. Ő szervezte meg a Marketing Kutató Csoportot, amely 1972-ben az ő vezetésével szervező­dött tanszékké. Szintén az ő nevéhez fűződik a szakközgazdász képzés kereté­ben a Vállalati piacszervező szakirány létrehozása, ennek 1972 óta vezetője, részt vesz a tantervek kialakításában, tananyagírásban és az oktatásban is. Kutatómunkája középpontjában 20 év óta a marketing áll, számos könyv és egyetemi jegyzet szerzője vagy társszerzője, több mint 50 cikke és tanulmánya jelent meg. Kutatászervező munkája nemcsak a tananyagfejlesztéshez kapcsolódik A "Szocialista Vállalat" kiemelt kutatási főirány 4.sz. irányának vezetője volt, s az e körben kezdeményezett kutatásokból több egyetemi doktori és kan­didátusi értekezés született és számos publikáció jelent meg. Aspiránsvezetői munkája is jelentős, jelenleg is két aspiráns munkáját irányítja. A szakmai zsűri külön kiemelendőnek tartja, hogy a tanszék kutatómunkájába az egyetem tanszékei közül talán a legnagyobb számban von be hallgatókat. Számos kutatás­ban vesz (és vett) részt az egyetemen kívül is.

Next

/
Thumbnails
Contents