Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1987-1988
1987. november 12. - 1. Oktatói követelményrendszer - 2. Tájékoztató az új képzési rend tantervéről - 3. Személyi ügyek - 4. Egyebek
- 10 Kupcsik József : Tájékoztatást ad, hogy az új szervezeti és működési szabályzatnak megfelelően a hallgatói tanács tagjait október hónap folyamán újraválasztották. A választást számítógépekkel tartották meg. Ezt a legdemokratikusabbnak tűnő megoldást elfogadtuk, de a gyakorlatban sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, nem lehetünk túlságosan elégedettek vele. Technikai, szervezési hibák fordultak elő a számítógépes szavazás során /pl. a hallgatók nem tudták, hogy 13+3 főre kell szavazniok, a hallgatók a személyeket, jelölteket nem ismerték, a szavazatokat csak az általuk ismertekre adták le/. A szavazás lebonyolítása során ugyan nem mindenki kapta meg az 51 %-os arányt, javasolja, hogy tekintsük érvényesnek a megválasztott tagok képviseletét. Felkéri Gáspár Tamást számoljon be a választásról és mutassa be az újonnan választott képviselőket. Gáspár Tamás : A választás október 22-27. között zajlott le. 488 hallgató szavazott, a legtöbb szavazatot Bajnai Gordon kapta és meghaladta még az 51 %-ot Kalmár Péter és Iván Gábor is. A számítógépes választás során a szavazásnál valóban a hallgatók a személyes ismeretség alapján döntöttek, hogy kire szavazzanak. Tekintettel arra, hogy a százalékos arány az előírásoknak megfelel, a technikai, szervezési hiányosságok miatti új szavazás megszervezése és lebonyolítása igen sok időt és munkát igényel, ezért kéri, hogy az egyetemi tanács fogadja el a szavazás alapján megválasztott személyeket. Név szerint bemutatja őket: Bajnai Gordon, Bárczy Péter, Bihari Edmond, Both Vilmos Iván Gábor, Kalmár Péter, Kerekes Ágnes, Kutassy Jenő, Lenger Csabs Morgenthal Gábor, Nagy Ernő, Soltész Tünde, Szabó Zoltán, Szomor Tamás. Elnök : Szükségesnek tartja, hogy a hallgatói választást bizonyos kritikai megjegyzésekkel illesse. Megítélése szerint az előkészítő hallgatói tagozat nem mérte fel valóságosan a helyzetet. Az egyetem aulájában 4 napig, jól látható helyen - kellő tájékoztatás mellett - volt a választás, naponta közel 2000 hallgató ment el mellette és mindössze csupán 488 hallgató szavazott. Ezek mutatják azt, hogy az Oktatási Törvényben biztosított jogokkal a hallgatók csak "megfelelő iskolák" után