Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1986-1987

1987. március 16. - 1. Az Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata - 2. Előterjesztés a jogász-közgazdász képzés beindítására - 3. Az Egyetem Kollégiumi Szabályzata - 4. Egyebek

Hí. | - 4 ­én nem választott vezető vagyok ebben a testületben, hanem a Miniszter­tanácsnak ennek az egyetemnek az élére kinevezett vezetője, akinek a sze­mélyével kapcsolatosan az egyetemi tanács-véleményt nyilváníthat , hasonló­képpen a rektorhelyettesek és a dékánok is. Ebben a konkrét oktatási tör­vény felállásban visszahívási jog az nem értelmezhető, mert nem választott vezetőről van sző, csak azt lehet visszahívni, akit oda tettünk. Az más kérdés, hogy az egyetemi tanácsnak taccna lehet olyan szerepe, ha nem tetszik neki a rektor, akkor kéri a minisztert, vagy a minisztertanácsot, hogy mentse fel a rektort, de itt hangsúlyoznám, hogy nyilvánvalóan egy rektornak nemcsak egy adott kollektíva érdekeit kell képviselni, hanem annak a megbízott kormánynak az érdekét is, aki az adott posztra tette. Ez lehet néha konfrontációé szituáció is. Nekünk nincs olyan jogunk, hogy betegyünk egy ilyenfajta passzust a szervezeti és működési szabályzatba mind amellett, hogy én messzemenően egyetértek ha az a rektor, vagy rek­torhelyettes nem jól működik, mondjuk meg neki, küldjük el, vagy próbál-4 juk elküldeni és ennek teremtsük meg a különböző formáit ez a jelei legi kinevezési gyakorlat ez valójában nem olyan tipusu viszonyt teremt a rektor és az egyetemi tanács között, mint amilyen a megyei tanács és a megyei tanács elnöke között van. Öntevékeny hallgatói csoportok kkérdé­se itt kif többféle elképzelés és egyeztetés volt nem tudom, hogy ez most a koncerzus megoldást jelentő, amelyik itt benne van, hegy a csoport meg­kezdheti a működését ez a megfogalmazás számunkra elfogadhatónak tűnik, azt hangsúlyozni kell, hogy világos legyen, hegy az egyetemn belül milyen csoportok működnek, meg ezek milyen apagi támogatást kapnak az állam±m± pénzéből. Ez nyilvánvalóan kell hogy függjön azoknak a vezetőknek a véle­ményétől , akik aéott pillanatban az államot képviselik, ezen a helyen tehát egy öntevékeny csoport létrehozása nem jelentheti annak a támogatását. Kupcsik et.s Igyekeztünk a fontosabb kérdéseket összeválogatni azok közül a kérdések közül, amelyek a különböző testűleteknél felvetődtek és Írásban is megfogalmazásra kerültek. Ez csak általában van igy, vannak kivételek is az előterjesztésbe is vannak olyan megjegyzések, amelyek valójában az egész szabályzat szempontjából nem fontosak.Joggal kereshetik azokat az észrevételeket amelyek ugy tűnik vagy valóban nagyobb súlyúak mint amelyek az előterjesztésben felvetettünk. Ezzel kapcsolatban megemlítek két dolgot: én nagyon fontosának tartom azokat a megjegyzéseket, amelyek a mllékletekre vonatkoznak. Pl. olyan megjegyzések, hogyan nevezzünk egy

Next

/
Thumbnails
Contents