Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1986-1987

1986. szeptember 18. - 1. Az Egyetem munkaterve az 1986-87. tanévre. Előadó: Csáki Csaba - 2. Vállalatgazdasági munkaügyi szak /Főiskolai tagozat /. Előadó: Mészáros Tamás - 3. Az MTA Közgazd. tud. Intézete és az MKKE együttműködésének továbbfejlesztése. Előadó: Csáki Csaba - 4. Egyebek

centralizált bérgazdálkodásra, vagy az új KK szabályozás­ra/, Az egyetemi feladatok felsorolásában továbbra is ki­emelt helyen kell szerepeltetni a rekonstrukciós munkála­tokat. Űrömmel nyugtázhatjuk ugyan, hogy jelenleg már a központi épület utolsó harmadának felújításánál tartunk, de az átépités ténye egyben a tárgyi feltételeket is befo­lyásolja, korlátozza. A képzéskorszerüsitési munkálatok előttünk álló szakaszá­ban az elvégzendő tevékenységek szervezeti struktúrája megváltozik. A korábbi munkafolyamatok tipikus jellemzője volt, hogy a Csúcsbizottság készitette el /illetve a szak­bizottságok állitották össze/ az anyagokat, amelyeket kü­lönböző fórumokon értékeltünk. A következőkben a tartalmi munka egyre inkább a tanszékek irányába tolódik el /tan­tárgyi tematikák, tananyagok összeállitásáról van szó/, mig az egyetemi testületeknek a koordinálás, a véleményezés, illetve a döntés funkcióit kell ellátniuk. A jogszabályok kidolgozásában azonban az előzőtől eltérő szereposztás lesz a jellemző /a szabályzatokat szakértői bizottság szövegezi, a tanszékek véleményezik és végül az ET dönt az elfogadásról/. A képzéskorszerüsités tartalmi munkálatai e tanévben tehát szélesebb körben folynak, jellege is megváltozik, azonban a Csúcsbizottság tevékenysége a következőkben is nélkülöz­hetetlen. így, mint a munkákat irányitó, releváns kérdések­ben kezdeményezőként fellépő, illetve javaslatot tevő tes­tület működésére továbbra is számitunk. Az ET felelősségteljes funkciói hatékonyabb ellátásának biz­tosítása céljából a tárgyalt napirendi pontok alapos elő­készítése szükséges. Az ET a folyó tanévben zömmel olyan kérdéseket tárgyal, amelyek alapvetően nem a "nyitott ta­nácskozás", hanem az állásfoglalás, a döntés igényével lép­nek fel. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a szóban forgó témák széles körű vitán mennek keresztül, a minden részletre kiterjedő tanácskozások ritkán hoznak a végső elhatározásban hasznosítható eredményeket. Az ET inkább a

Next

/
Thumbnails
Contents