Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1985-1986/1
1986. március 13. - 1. Tájékoztató az egyetem költségvetési tervének 1985. évi teljesítéséről - 2. Személyi ügyek - 3. Egyebek
- 13 Csáki Csaba tájékoztatta az ET tagjait, hogy uj épületrészbe a költözés megkezdődött. Kérte, hogy a jelenlévők a rend, az épület állagának megóvása érdekében csatlakozzanak azokhoz az erőfeszítésekhez, amelyeket tettünk. A rongálókat tetten kell érni és velük szemben szigorral kell eljárni. Bejelentette továbbá, hogy 1986. március 28-án a Központi épület 238. számú termében Ideológiai Konferenciát rendezünk, melynek egyik előadója Berencz János elvtárs lesz. Ezt megelőzően kerül sor az április A-i ünnepségre, melyre az ET tagjait meghivta. Ugyancsak tájékoztatást adott az 1986. március 7-én az egyetemek rektorai és párttitkárai részére tartott értekezletről, ahol az uj követelményrendszer irányelveiről volt szó. A Minisztérium ugy tervezi, hogy újraszabályozza az egyetemek oktatói követelményrendszerét és ezzel együtt uj káder- és bérpolitikai irányelveket vezet be. A bérnövekmény kigazdálkodását részben az egyetemeknek kell megoldani, tehát létszámcsökkentési kampányt - kevesebb létszám nagyobb fizetéssel - szeretne a Minisztérium meginditani. Egyetemünkön ezzel kapcsolatban széles körű vitákat szervezünk, döntés vita nélkül nem lesz. Elnök az ülést bezárta. K. m. f. Erki Rozália