Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1985-1986/1

1986. február 17. - 1. Személyi ügyek - 2. Irányelvek az új tanterv kialakításához - 3. Egyebek

Az óraszámnak ne tulajdonítsunk túlzott jelentőséget, például meg kell vizsgálni, mely tárgyak oktatása kivánja meg azt, hogy ott üljön a hallgató. Lehet a szeminárium is fakultatív, ha ugy érzi, fel tud készülni anélkül is, akkor ne látogassa. A két szint kapcsán tisztáz­ni kell, melyiken mit oktassunk, mi ismétlődjön meg, illetve mi az, ami csak azon a szinten jelenik meg. K r e s k a y Ferenc az anyaggal nagyrészt egyetért, hangsúlyozva a készitők korrekt viszonyulását. Ugyanakkor óhatatlan egyoldalú­ságra is rámutatott. Gyengéje, hogy minden érettségizettről ugyanazt a felkészültséget feltételezi, ez sokaknál kényszerpályát jelenthet a főiskolai elágazás felé. Ezt megelőzendő intézkedni kell. Hang­súlyozta továbbá, hogy a nemzetközi szakot jelen formájában felsőbb pártfórum tette egyetemünkre, igy annak megváltoztatása annak a döntésnek a módosítását is igényli. Kovács Ferenc: Az anyag jelentős konkrét előrelépést jelent. Jó döntés volt a tanszékvezetők meghívása az ET vitájára, mivel igen nagy a közvélemény várakozása, s csak igy lehet a nyilvánosságot tovább ra is fenntartani. Hiányolta a főiskolai elágazásban az agrár szakirá­nyultságot. A gazdálkodási modul jelenlegi kidolgozottságát tul ál­talánosnak érzi, konkretizálni kell; igy például az ágazati-funk­cionális kombinált szakirányok tartalmát is. A tanszékek együttműködése az ismeretkörök és a szakosodás vitája során is az egész koncepció sikerének alapvető feltétele. Kiemelte, hogy az utóbbi időkben nagy energiával beindított kurzusokat tovább kellene vinni az uj koncep­ció keretei között is. P 0 1 1 e r Imre az anyagot jónak tartja, s jó alapnak a további munkákhoz. Kellő szerénységgel és rugalmassággal határozottan orientál. Helyes elv az ismeretkörök középpontba állítása, és a diszciplínáktól, szervezeti kérdéstől való elvonatkoztatás. De hangsulyoztá;-hogy az egyetem specifikumaitól függetlenül nagy súllyal kell oktatni a marxista eszmei orientációt adó tárgyakat. Ehhez nem elég az, ami a PG-ben benne van. Véleménye szerint a jelenlegi szakszban még nem kellett volna az órakeret felosztásba belemenni. Hangsúlyozta, hogy ez a reform is felülről kezdődött, sikerének feltétele minél több ember - legalább az egyetem 30-40 %-ának - bekapcsolása.

Next

/
Thumbnails
Contents