Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1984-1985
1984. december 17. - 1. A felszabadulás 40. évfordulójára rendezendő tudományos ülésszak - 2. Beszámoló a kollégiumok tevékenységéről - 3. Az 1985. évi költségvetés - 4. Egyebek
ÁU: -lOK o m 1 <5 s i Jenő: Tartós bérkötelezettség: a költségvetésben biztosított fedezetet 3,7 $-kal túlléptük, a túlfoglalkoztatottság miatt. Ebben az évben már normalizálódás következett be, ezért is térhetünk rá a decentralizált bérgazdálkodásra. Önálló bérgazdálkodó szervezeti egység: a karok, a könyvtár, a gazdasági igazgatóság, a rektori hivatal, ezek kapják a közösen kialakitott bértömeget és ebből kell a feladataikat ellátni. A bérgazdálkodás összes teendőit az Egyetem vezetése irásba fogja foglalni. A szervezeti egységek vezetőinek szeptember 15-ig kellett javaslatot tenni, hogy a túllépéseket hogyan kivánják rendezni. Erre semmilyen válasz nem érkezett, ezért az egyetemi vezetés lineáris terhelést volt kénytelen elfogadni, azt a bizonyos 3,7 ot. Ezzel a társadalmi szervek is egyetértettek. Szabó Kálmán: Az Egyetemi Tanácsnak joga van ebbe beleszólni, mert korábban éppen a Tanács vetette fel a változtatás szükségességét . K o m 1 ó s i Jenő: A julius 17-én tartott megbeszélés után a szervezeti egységek vezetőinek rendelkezésére bocsátották a nyilvántartást, s jegyzőkönyvbe foglalt egyeztetésekre került sor. S z u h a y Miklós: Ma már kibogozhatatlan, hogyan alakult a létszámhelyzet ugy, ahogy ma van. Jelentős mértékben fejlesztettünk bért a bérmegtakarítás és a külső óraadói dij terhére. A 3,7 7° a bérmegtakarításból fog származni. Ha nem lenne bérmegtakarítás, valóban csődbe jutnánk és nem tudnánk kifizetni a 12. havi bért. K o m 1 ó s i Jenő: Molnár elvtárs kérdésére: erre senki nem adatt választ. Szabó elvtársnak: ha a szervezeti egység vezetője ugy gondolja, lehetőség van tanszékekre lebontani, az Egyetem vezetése azonban a kar vezetésével áll szemben, mert rendkivül nagy felelősséget és komoly adminisztrációt igénylő kérdésről van szó, amiről a Gazdasági Igazgatóság havonta tájékoztatást fog adni. Páliné elvtársnőnek: a jelen előterjesztés nem pótolja a beszámolót. A beszámoló részletesen fog számot adni a keretek felhasználásáról. Mint az előterjesztésből is látható, közel lo milliót kell pótelőirányzatként igényelnünk a feladatok ellátásához. Walleshausen elvtársnak: sehol nem tudtuk az áremelkedéseket figyelembe venni. A Könyvtár számára a Minisztérium 4oo ezer Ft fejlesztést fog biztositani. A gyorsmásoló gépek anyagi kihatása nagyon nehéz kérdés, de eddig még minden évben a Minisztérium megértő volt és sikerült a feltételeket ugy-ahogy biztositani.