Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1983-1984

1983. november 28. - 1. Beszámoló a kihelyezett tagozatok működéséről - 2. Az új könyvtár működésének tapasztalatai, személyi és tárgyi feltételei - 3. Beszámoló a tananyag ellátottságról - 4. Személyi ügy - Andorka Rudolf egy. tanári pályázata

A könyvtár helyet adott egyetemi ünnepségeknek és ezt szívesen teszi a rekonstrukció befejezéséig a jogszabályok által ••meghatározott feltételek mellett, ha összegyetemi ér­dek így kívánja. Nem tudunk azonban helyet adni különböző olyan előadásoknak, rendezvényeknek, amelyek csupán kisebb kört érintenek, mert az indokolhatatlan fennakadásokat idézhet­ne elő a nyilvános szolgálatban azon kívül, hogy jogi akadályai is vannak. Alighanem a könyvtár valamennyi dolgozója büszke az új é­pületre, berendezéseire, illetve arra a figyelemre, amely az in tézményre irányul szakmai és szakmán kívüli körökben egyaránt, Éppen azért fontos, hogy mielőbb elhárítsuk azokat az akadály o­kat_, amelyek különböző (tervezési , szervezési, anyagi ós egyéb) okokból.fakadnak, s amelyek nehezítik a könyvtár rendeltetésé­nek uaradéktalán ellátását. Ezek: - Az olvasói tér felszerelésű másológéppel várat magára. - a kurrens folyóirat állomány iiilvántartására szolgáló kardeszekrényeket nem kaptuk meg, - Az olvasótermek fénycsöveinek szín szerinti keverése nem mindenütt megfelelő. a Eerzeviczy terembe és az olvasószolgálat l. emeleti helyiségébe a fűtést és szellőztetést szolgáló klima­csöveket nem vezették be. - Az Erdei terembe kívánatos legalább ío kutatófülkét készíttetni, 0 - A folyóiratállványok szerelési munkáinál a szükséges pótlások 'és kiegészítések, javítások az igért áprilisi határidővel szemben a mai napig sem történtek meg, sür­getéseink eredménytelenek máradtak. - A városi telefonvonalak beszerelése késik, a telefon­központ túlterhelt sége nagy. - A Közraktár ulcai bejárat teljesen védtelen az időjárás viszontagságaival szemben. Bár tapasztalataink még nincs nek, félő pl., hogy hófúvás esetén a közvetlenül szabad­ba nyíló forgóajtón .keresztül a hó a terembe behatol, az

Next

/
Thumbnails
Contents