Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - tanácsülések, 1983-1984

1984. május 2. - 1. Beszámoló a Nyelvi Intézet munkájáról - 2. A szerződéses munkák helyzete - 3. Az 1983. évi költségvetésről beszámoló, az 1984. évi költségvetés irányelvei - 4. Egyebek - A következő ET ideje, napirendje - Kovács Ferenc levele az Egyetemi Tanácshoz

- 3 ­oktat ókkal szembeni követelményeknek. A tudományos munkában nagyobb szakaszokat lehet megkülönböztetni: a tudományos tanács létrehozása, egy sor szakmai-módszertani és nyelvészeti fel­adat megoldása, ezek együtt az Intézetnek a nyelvészek körében, sőt nemzetközi méretekben is tekintélyt adtak. Egyetért azzal a törekvéssel, amely megkülönböztette az inté­zeti, tanszéki és esetleg személyi szintű feladatokat és igy próbált jelentős előrelépést elérni. Ez időtől kezdve az inté­zeti tananyagokra is áll, hogy azokba bekerülnek a tudományos tevékenység eredményei. A tananyagokat más, magas szintű nyelvi képzést végző egyetemek-főiskolák is felhasználják. Nagy létszámfelfutással, nagy óraterhelés-növekedéssel és nagy­számú külső oktatóval kellett a feladatokat megoldani. Jelentős szellemi és anyagi ráfordítással sikerült kialakitani az éven­kénti konferenciák, tudományos ülésszakok rendszerét. Az Inté­zet dolgozóinak kb. kétharmada él ezekkel a lehetőségekkel, a többi - objektiv vagy szubjektiv okokból - nem vesz részt ezeken A konferenciákon tapasztalta, hogy az Intézet nyilt a közgaz­dasági szakkérdésekkel szemben. Jónak tartja a módszertani és egyéb szemináriumokat is, amelyeket az oktatók számára rendez­nek. Ugyancsak jó, hogy az elkészült anyagokat megvitatták, amiben részt vettek a közgazdasági tanszékek oktatói is. Véleménye szerint a publikációk száma örvendetesen nőtt az utóbbi években, minőségüket is jónak Ítélik a szakemberek. Összességében a tudományos munkát nagyon pozitivnak itéli, meg­felel az egyetemi tanszékekkel szembeni követelményeknek. A jövőt illetően nincs szükség uj feladatok kitalálására, azo­kat kell erősiteni, amelyeket már elkezdtek. Azokat kellene ösztönözni a tudományos munkára, akik eddig ettől távol tartot­t ák magukat. Forgács Csaba: A tudományos munka szempontjából alapozó korszak lezárult, bizonyos eredmények is születtek. A disszer­tációk egy részét már hozták magukkal a szerzők, de a következő 2-3 évben várható a korábbi munka eredménye. Az Intézetben dol­gozókkal szemben ugyanolyan igényeket kell megfogalmazni, mint más tanszékeken, mert a lehetőségek is hasonlók, megkülönböz­tetésre tehát nincs ok. A produktumok számában nagy a szóródás, törekedni kellene arra, hogy minél több ember kapcsolódjék be a tudományos munkába, bár ez nem könnyű. A konferenciák szerve­zése nagyon hasznos, a lehetőségek szerint a jövőben is folytatni kellene. Megjegyzi még, hogy tapasztalatai szerint a labor, vezetője min­dig rendkivül segitőkész volt. Bakonyi István: A labor, nemcsak az oktatáshoz, hanem a kísérletezéshez is lehetőséget ad. A hazai és külföldi közgaz­dasági főiskolákkal jó kapcsolat alakult ki. Sajnálatos azonban,

Next

/
Thumbnails
Contents